„Szenteltessék meg Isten neve”- Jehova Tanúi körzetkongresszusa


2011-09-24 17:17:55  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


„Szenteltessék meg Isten neve”- Jehova Tanúi körzetkongresszusa főképe
847 Jehova Tanú vett részt a ma délelőtt kezdődött kétnapos körzetkongresszuson a Sportcsarnokban. A hívők Mosonmagyaróvárról, Sopronból, Szombathelyről, Csornáról, Sárvárról és természetesen Pápáról érkeztek a gyűlésre, aminek már évek óta városunk ad otthont. A különleges esemény a Jézus által mintaimába foglalt kulcsgondolatot, a „Szenteltessék meg Isten neve” címet kapta - tudtuk meg Stánicz Jenőtől, a sajtóosztály felvigyázójától.
- Ez azért nagyon fontos, mert ma nagyon sokan, akik kereszténynek vallják magukat, talán nem is ismerik ezt az isteni nevet, vagy ha éppen ismerik, akkor nem igazán merik felvállalni. A mai programnak pont az a célja, hogy átfogó ismeretet adjon olyan személyeknek, akik még nem ismerik a nevet és mi, akik már tanúi vagyunk, mély értékeléssel fogadjuk ezt a nevet. Nagy kiváltságnak tartjuk, hogy a világ szuverén urának a nevét viselhetjük, éppen ezért ehhez a névhez méltóan kell felfognunk a név értelmét, jelentőségét és pontosan erre térnek ki a mai programok is - mondta el kérdésünkre a soproni gyülekezet tagja.
A délelőtti énekléseket teokratikus iskola, majd Isten nevének tiszteletére szervezett előadások követték. A mai nap fő programjaként hét hívő lett Jehova Tanúja, akik a szimbolikus keresztelkedés során egy vízzel teli medencében merítkeztek meg.
- Jehova Tanúi példát mutatnak az embereknek, azáltal, hogy megmutatják szervezett imádatukat, mely a Biblián alapuló reménységre épül. Ez a példa sok ember életében vezet a hit átértékeléséhez. Jehova Tanúi nem ítélnek el semmit és meg sem ítélnek semmit, hiszen mindenkinek szuverén szabad joga az, hogy milyen módon gyakorolja saját hitvallását, azért mégis sok eltérés van a keresztények és a Jehova Tanúi között - véli Stánicz Jenő.
Erre szemmel látható példaként a sajtóosztály felvigyázója a politika beszűrődését említette a különböző történelmi egyházak életébe, mely által az emberek az ottani vallási vezetőkön keresztül nem azt a vallási békét, nyugalmat kapják meg, ami a hitük fő célja lenne. 
A kongresszus főbb programjairól Erdész László, a sajtóosztály felvigyázójának helyettese adott tájékoztatást portálunknak. 
- Ma délután egy szimpózium keretében hallhatnak a hívők arról, mivel hoznak szégyent Jehova nevére. Ilyenek a tanítás szerint a közösségi oldalak, a pornográfia, a pletykálkodás és a rossz társaság. Hogy ne használjuk méltatlanul Isten nevét, ahhoz szükség van arra, hogy ismerjük a szándékát és mi a mai program keretén belül is Isten szándékának a megvalósulásáról beszélünk, erre kapunk oktatást, tanítást.
Mint mondta, Isten nevének a megszentelése fontos dolog, s ezt azzal kell kezdeni, hogy meg kell őt ismerni.
- Többek között először is meg kell ismerni, mert akit nem ismerünk, azt nem tudjuk megszentelni. A Miatyánkban is úgy tanultuk és tanították nekünk, hogy „Szenteltessék meg a te neved”, de azt, hogy Istennek mi a tulajdonfőneve arról egyáltalán nem beszéltek a vallások, sőt kitörölték a Bibliából a több mint hatezerszer megjelenő isteni nevet és csak néhány helyen maradt meg.
Vasárnap délelőtt szintén egy négy részes szimpózium keretében erősítik meg a kongresszus alapigéjét, így az a „Szenteljük meg Isten nevét” címet kapta. Az előadás szerint gondolataikkal, beszédükkel, döntéseikkel és viselkedésükkel szentelik meg a hívők istenüket. Szintén vasárnap a világon egységesen hallhatnak Jehova Tanúi az Őrtoronyról valamint egy nyilvános előadás során arról a kiváltságról, hogy „Armageddonkor Jehova megszenteli az ő nagy nevét”.
Jehova Tanúi a világ 236 országában vannak jelen, a pápai gyülekezet, amelynek megalakulása a rendszerváltás idejére nyúlik vissza, jelenleg több mint 150 hívőt számlál.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!