Dr. Áldozó Tamás volt a KÉSZ vendége


2011-09-24 05:31:23  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Dr. Áldozó Tamás volt a KÉSZ vendége főképe
Hogyan lehet egy önkormányzat még hatékonyabb; melyek azok a szükséges intézkedések, amik a fenntarthatóságát növelik illetve biztosítják; a város életében megvalósuló nagyobb léptékű változásokról, az oktatás helyzetéről és természetesen a lakosság vélt és valós problémáiról szólt a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tegnapi évadkezdő összejövetele. Mindezekről és a mindennapi életünket is befolyásoló döntésekről, a gyorsan változó jövő várható irányáról dr. Áldozó Tamás, Pápa város polgármestere beszélt a kisközösség előtt.
- Folyamatosan figyelni kell, hogy azok az ellátórendszerek, amiket az önkormányzat működtet, mint a közoktatás, a szociális ellátások illetve az egészségügy, hatékonyan működjenek. Erre a hatékonysági vizsgálatra egyébként minden évben a költségvetési rendelet kötelezi is a polgármestert és a hivatalt. Mi pedig szeretnénk ezt továbbra is nagyon komolyan venni, mert úgy látjuk, hogy komoly érdeksérelem nélkül is - mint azzal a megoldással, hogy feladatot adunk át más szervezeteknek vagy belső átszervezésekkel - vannak tartalékaink az intézményeinkben, és ha ezeket sikerül megtalálni, akkor azok a fejlesztés útjába állíthatóak - mondta el kérdésünkre a polgármester.
Köztudott, hogy városunkban több milliárd forint értékű beruházás van folyamatban, ha csak a Fő tér vagy az Esterházy-kastély rekonstrukciójára vagy a Várkertfürdő fejlesztésére gondolunk. Ezek a mindenkit érintő és érdeklő témák is felkerültek a KÉSZ „napirendjére”. Bár az imént említett invesztíciók ugyan hosszú távú célokat fogalmaznak meg, önkormányzatunk rendelkezik rövid távú célkitűzésekkel is, melyek elsősorban a felsorolt fejlesztések pénzügyi hátterének biztosítására vonatkoznak.
- Nagyon nehéz erről beszélni, mert megvárjuk azt, hogy mit tartalmaz az új közoktatási és egészségügyi törvény, és azt, hogy hogyan változtatja meg azt a rendszert, amit jelenleg ismerünk, hogyan változtatja meg az önkormányzatok struktúráját és a helyi adókat hogyan érinti a változás. Ezek ismeretében tudjuk felmérni, hogy jobban jártunk, vagy rosszabbul jártunk, jobb erőben lesz-e ettől jövőre a város vagy esetleg megnehezednek a működési feltételek - véli a politikus.
Manapság már nincs olyan híradó a televízióban - érthető módon - amely ne foglalkozna a svájci frank éppen aktuális árfolyamával. A városnak is van svájci frank alapú folyószámlahitele és sajnos ugyanazon elv alapján működik, mint egy átlagos hitelfelvevő család életében. A hitelre a beruházások miatt volt szükség, erről is beszélt az érdeklődők előtt a polgármester.
- Szép példa erre, hogy a norvég alap máig nem fizette ki a május elsején átadott Esterházy-kastély támogatását és csak itt, ebben az egy tételben már 187 millió forintja áll a városnak. Emellett a városnak vannak beruházási hitelei, ezek akkor hasznosak, ha olyan beruházás valósul meg belőlük, ami munkahelyeket teremt, helyi jövedelmeket gerjeszt és ez által a helyi adóbevételeket növeli.
Dr. Áldozó Tamás kihangsúlyozta, bár még nem látja a pontos számokat, de úgy véli a város képes lesz működési hitel felvétele nélkül is funkcionálni, magyarul az általuk fenntartott intézményeknek a működési feltételeit biztosítani tudja majd.
Az összejövetel végén a résztvevők feltehették kérdéseiket, vagy megoszthatták észrevételeiket a polgármesterrel, aki készségesen válaszolt minden felmerülő problémára.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!