Elmondták a problémáikat


2011-09-21 20:46:21  | cikk: mo  | 


Elmondták a problémáikat főképe
A Jobbik mára szervezett, a Celli út-Korona utca-Csatorna utca-Kis tér környéki problémákkal kapcsolatos lakossági fóruma képviselői fogadó óraként zajlott ma este, miután a rendezvényre meghívott személyek – Pápa polgármestere, jegyzője, a rendőrkapitány, illetve a közterület-felügyelet vezetője – nem vettek részt a programon. Áldozó Tamás korábban nyilatkozatban jelentette ki: nem jelenik meg a rendezvényen. Ennek kapcsán Orbán Imre kérdésünkre elmondta, a polgármester nyilatkozata saját magát minősíti, a Jobbik továbbra is nyitott a vele való találkozásra. A kijelentését azonban – miszerint aki a Jobbiktól várja problémák megoldását, annak oldja meg a problémáját a Jobbik – visszautasítja, hiszen a Jobbik Magyarországért Mozgalom, miután nincs többsége a testületben, a problémákat csak felvetni és továbbítani tudja. A Jobbik helyi elnöke érdeklődésünkre elmondta azt is, az érintettek több alkalommal megkeresték az önkormányzatot, de nem kaptak megfelelő segítséget. Orbán Imre tájékoztatott arról is, hogy a szóban forgó városrész problémái kapcsán gyűjtött aláírások valóban nem kerültek az önkormányzat asztalára, a petíciót Kanozsainé Dr. Pék Mária jegyzőhöz fogják eljuttatni, kiegészítve azokkal a problémákkal, melyeket a fórumon résztvevő pápaiak fogalmaztak meg ma este.
A lakossági fórumon Orbán Imre azt hangsúlyozta, azért hívják fel a figyelmet a városban uralkodó problémákra, hogy Pápa ne jusson a kelet-magyarországi települések sorsára. Ahhoz, hogy a keleti térségben tapasztalt jelenségek ne következzenek be, időben kell kezelni a problémákat, időben kell intézkedni – vallja a jobbikos elnök.
A fórumon résztvevő pápaiak problémáinak gyökere többségében a környékükön élő cigány családok viselkedésében rejlik. A panaszokban gyakran hangzott el, hogy a cigány családok zajongásukkal, szemetelésükkel, nem megfelelő viselkedésükkel, fenyegetőzésükkel megkeserítik szomszédaik életét. A résztvevők több esetben fogalmaztak meg kritikát a rendőrség hozzáállására vonatkozóan.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!