Rock-Suli meghallgatás


2009-11-22 21:25:27  | cikk:  | fotó: Tóth Tamara  | 


Rock-Suli meghallgatás főképe
November 21-én szombaton 14 órakor kezdődött a Pedagógus Művelődési Ház nagytermében a Rock-Sulira jelentkező fiatalok meghallgatása. A zsűri tagjai a leendő tanárok voltak: Horváth Szabolcs, aki dobot, Rákosi Ádám gitárt, Karácsony István bőgőt és Szórádi Gábor billentyűhangszert és az elméletet fogja tanítani a tehetséges fiataloknak. 25 jelentkező vett részt a meghallgatáson.
 –  A lényege az, hogy közelebb hozzuk a fiatalokat a rockzenéhez, az élőzenéhez- mondta Mészárosné Varga Vera, aki a program felelőse és megálmodója, majd hozzátette,  a Rock-Suli nagyon hasznos szabadidő eltöltés is.  A Rock-Suli  a TÁMOP 3.2.3/08/2 pályázat keretében 2010 januárjától indul.
A meghallgatás nem felvételiként futott, de a fiatalok érezték a súlyát és ez látszott is rajtuk. A tanárok felkarolják, tanítják a gyerekeket, és személy szerint is foglalkoznak majd velük. A meghallgatáson részt vett olyan is, aki még sohasem játszott hangszeren, de szeretne megtanulni, és részt vettek olyanok is, akik eddig otthon, amatőr szinten elmélet nélkül játszottak, de most szeretnék magukat továbbfejleszteni.

Tóth Tamara

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!