Balesetveszélyes a kórház régi épülete


2011-09-14 14:15:35  | cikk: mo  | 


Balesetveszélyes a kórház régi épülete főképe
Hetek óta le van zárva a gyalogos forgalom elől a Gróf Esterházy Kórház egyik épületrészének járdája a Jókai utcán. Dr. Vörös Ibolya, a kórház főigazgatója érdeklődésünkre elmondta, a júliusi változékony időjárás indokolta, hogy a több mint 250 éves épület homlokzati vakolatának állapotát felülvizsgálják. A tűzoltók kosaras autóval vonultak a helyszínre, a homlokzat vizsgálata következtében a vakolat egy-másfél méteres nagyságban a földre hullott – fogalmazott a főigazgató.  A balesetek elkerülése érdekében, az előzetes vizsgálat indokolta a járdaszakasz lezárását, ezért a tűzoltóság javaslatára a rendőrség kordonokkal zárta le a területet.
Dr. Vörös Ibolya kitért arra is, hogy a lezárással megközelíthetetlenné vált az egyik bank által kihelyezett automata is, ezért az egység nem üzemel. A kórház alaksorában helyet kapó betegellátást a lezárás nem zavarja, hiszen a diabetológia betanítással, cukorbeteg-gondozással foglalkozó szakrendelőjének bejárata főlé egy védőtetőt építettek – így itt a munka zavartalanul folyik, a betegek megfelelő biztonságban érkezhetnek a rendelőbe. 
A kórház főigazgatója elmondta azt is, az épület teljes homlokzatának felújítására eddig nem volt anyagi forrása sem a fenntartó önkormányzatnak, sem az intézménynek. Dr. Vörös Ibolya hozzátette, a fenntartóval folyamatosan konzultálnak az ügyről, a homlokzati front megjavítása a Városfejlesztési Osztályon keresztül történik, remélhetőleg rövid időn belül. A kórház főigazgatója a nyári időszakban történt események kapcsán hozzátette azt is, nemcsak a hűvös, viharos időjárás miatt kellett beavatkozásokat végrehajtani az épületen. A több napig tartó hőségriasztás idején egy pápai vállalkozó árnyékolókat szerelt fel a belgyógyászati osztály kórtermeinek ablakaira, egy másik lelkes pápai pedig ásványvizet ajánlott fel a kórház részére a nagy forróságban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!