A legfontosabb az, hogy az iskola működjön


2011-09-12 11:05:23  | cikk: Tóth Tamara  | 


Kovács Péter 2012. augusztus 15-ig kapta megbízatását az egyházkerület elnökségétől a nagy múltú, idén 481. tanévét megkezdő Pápai Református Kollégium Gimnáziuma vezetésére. A tanévnyitó istentiszteleten Kovács Péter azt mondta, ez egy megtisztelő, de nagyon nehéz feladat. Az iskola új igazgatójával beszélgettem az igazgatói székig vezető útról és a rövid távú célokról.
A törzsgyökeres pápai, akinek a szülei is itt élnek, egész pontosan a Felsővárosban, bemutatkozásában úgy fogalmazott, csak annyi időre hagyta el szülővárosát, amíg katona volt Lentiben, majd azt követően az egykor még József Attila Tudományegyetemen, mai Szegedi Tudományegyetemen elvégezte a földrajz-történelem szakot. Mint mondja, az egy nagyon szép időszak volt az életében. 
1991-ben már egy éve működött Pápán az újraindult református gimnázium, és az akkori igazgató, Bujáki Miklós a friss diplomás Kovács Pétert kereste meg, mert éppen földrajz-történelem szakos tanári hiány volt az iskolában. Kovács Péter azóta is az első munkahelyén dolgozik. 
- Akkor újjáalakult a tantestület, illetve kezdett felépülni, nagy mozgások voltak és az első év után kért meg Miklós bácsi, hogy Czapáry Endréné Éva nénivel lépjek be kerületi igazgatóhelyettesnek. Onnantól kezdve voltam és vagyok igazgatóhelyettese a gimnáziumnak és emellett, mint kinevezett tanára, azóta tanítok is. Dolgoztam az összes igazgató, Kálmán Attila, Korsós Bálint és Kovács Dániel mellett igazgatóhelyettesként és végigvittem azokat az elsősorban tanulmányi ügyeket, amelyeket rám osztottak, úgy mint órarendkészítés, tantárgyfelosztás, meg ugye a mumus szerep is az enyém az iskolában. Tavaly, amikor Kovács Dániel igazgató nyugdíjba vonult, akkor kért fel püspök úr, hogy megbízott igazgatóként vezessem egy évig az iskolát.
Kovás Péter katolikus vallása miatt nem vezetheti a református gimnáziumot határozott idejű igazgatóként. Rákérdeztem a vallási különbözőségre is.  
- Nem teszünk különbséget, sohasem tettünk különbséget. Humorizálni persze szoktunk egymással. Kálmán Attila volt igazgató úr szokta azt mondani, hogy katolikusnak lenni nem bűn, hanem pech. Tehát alapvetően én egy peches ember vagyok, ezért nem is megyek a jégre. Igazi különbség nem katolikus, református, evangélikus és baptista között van, hanem a hívő és a hitetlen között.
A rövid idő ellenére is vannak céljai a megbízott igazgatónak. 
- A legfontosabb az, hogy az iskola működjön, nyugodt légkörben eredményes munkát végezhessenek a kollégák és a gyerekek is nyugodt körülmények között, jó kedvvel tanulhassanak, elérjék a céljaikat.
Az évnyitón a jövőre nézve kiemelte, nem vért, verítéket és könnyeket, hanem sok-sok munkát ígér. 
- Igen, erre az évre is, meg aztán bármelyik évre is. Mindenki nagyon jól tudja rólam, hogy mindig is sokat dolgoztam, mert úgy gondolom, hogy munka nélkül nem lehet sikert elérni. Sajnos ma Magyarországon sokan hiszik azt, hogy munka nélkül is lehet pénzt keresni. Nem lehet, munka nélkül nem lehet sikert elérni és nem lehetünk boldogok.
2011. március 26-án a Magyar Örökség és Európa Egyesület közös döntése alapján A. Tóth Sándor sokoldalú képzőművészeti életműve elismeréseként Magyar Örökség Díjban részesült. A kitüntetést a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében vette át dr. Tóth Gábor Sándor. A. Tóth Sándor tehát bekerült a Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába, az Aranykönyvbe.
- Dr. Tóth Gábor Sándor, a híres A. Tóth Sándor fia, az iskola támogatója a Pápai Református Kollégium Gimnáziumát javasolta idén erre a címre. Úgy gondolom én is, hogy méltó a közel ötszáz éves intézmény arra, hogy a magyar kultúra eme becses díját megkapja.
A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma megalakulása óta már megszámlálhatatlanul sok híres diákot tanított istennek, hazának és tudománynak. Az egyházi intézmény érdemeit felsorolni szinte lehetetlen, egykori tanítványa, Csoóri Sándor is részesült már a Magyar Örökség Díjban.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!