Lombard – Honvéd: Mindkét csapat nehéz találkozóra számít


2011-09-09 20:34:09  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Lombard – Honvéd: Mindkét csapat nehéz találkozóra számít főképe
Az OTP Bank Liga negyedik helyezettje érkezik holnap Pápára, a bajnokság nyolcadik fordulójában. A Lombard Pápa azt a Budapest Honvédot fogadja, mely idén tekintélyt parancsoló skalpokkal rendelkezik, Supka Attila csapata legyőzte a Haladást, a Vasast, a Zalaegerszeget, a Ferencvárost, legutóbb pedig a címvédő Videotont is. A mieink ugyanakkor kisebb hullámvölgybe kerültek – főleg a pocsék helyzetkihasználásuk miatt – legutóbbi három bajnokijuk vereséggel végződött. Erőt meríteni talán a hétközi kiütéses Zalaegerszeg elleni ligameccsből lehet, a hazaiaknál Véber György szintén a helyzetek értékesítésére hívta fel a figyelmet.
- A szünet most jól jött nekünk, három vereségen vagyunk túl, ráadásul négy-öt sérültünk is volt. Hétfő óta teljes kerettel készülünk a Honvéd ellen, azaz már egyetlen sérültünk sincs. Kegyetlenül kemény mérkőzés vár ránk, bízom benne, hogy a Honvédra is, amely jól rajtolt, és duzzad az önbizalomtól. A kispestiek stílusa ismert, oda kell majd figyelnünk a gyors kontráikra. Olyan játékot várok, mint az eddigi mérkőzéseinken, de a helyzetkihasználásban óriásit kell javulnunk. Ha ez sikerül, akkor győzhetünk.
A vendégeknél a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottságának döntése értelmében nem lesz ott a kispadon Supka Attila, aki egymeccses eltiltást kapott mivel a Videoton elleni rangadón elküldték a kispadról.
- Minden mérkőzés nagyon-nagyon nehéz, függetlenül attól, hogy mindenki azt mondta, az elején a könnyebb csapatokkal játszottunk. A kecskeméti mérkőzést kisiklásnak tartom, de a Videoton elleni találkozónk is mutatja, hogy bárki bárkit meg tud verni. Az a meccs lendületet kell adjon a csapatnak, remélem, hogy a Lombard ellen is megmarad az eredményességünk, mert a játékosok végre tényleg elhiszik, hogy van keresnivalónk a bajnokságban.

A várható összeállítások:
Lombard Pápa: Szűcs L. - Nagy S., Rodenbücher, Totadze, Présinger - Farkas A., Ganugrava - Puri, Quintero, Lovrencsics – Ferenczi

Honvéd: Kemenes - Lovric, Botis, Debreceni, Hajdú - Tchami, Németh N., Zelenka, Ivancsics - Danilo, Délczeg

A 19 órakor kezdődő összecsapást honlapunkon élőben követhetik.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!