A Jókayak Hathalmon


2011-09-08 21:45:01  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


A Jókayak Hathalmon főképe
Huszár János, Bél Mátyás-díjas helytörténész ma este, egy korábbi előadás folyatásaként a Jókay család Hathalmi birtokának 1941-ig behatárolható életéről beszélt valamint a birtokot húsz évesen vezető Jókay-Ihász Lajos Németországba, majd Amerikába történő kijutását ismertette a Jókai Kör tagságával.
A Jókay-Ihász család Lőrintén, a mára már elfeledett faluban, majd 1939-től Hathalmon lakott. A hatalmas, 600 holdas birtokon csodálatos és hallatlan szervezettség uralkodott. Ezt bizonyítják az előadáson elhangzott adatok is.
- Hathalomról, ahol egykor még szeszgyár is működött, pulykát szállítottak Angliába, Bécsbe sertést és mintegy 16 féle növényt termeltek a birtokon, emellett Svédországba és Finnországba is szállítottak többféle árut. Jókay Ihász Lajos a második világháborút követően az Amerikai Egyesület Államokba menekült, ott mindhárom gyermekét jó magyar szellemben nevelte fel. Haza a 90-es években érkezett, akkor írt egy levelet nekem, mivel gyerekkori barátom és iskolatársam volt, hogy hamarosan meg fog halni, kérésére testét Hathalmon helyezzük örök nyugalomra - mondat Huszár János.
Jókay-Ihász Lajos 1992 szeptemberében betegedett meg, súlyos rák lepte el a testét.  Még előtte nyáron hazalátogatott Pápára, utolsó magyarországi otthonába, Hathalomra, Révkomáromba és Budapestre. Egykori legjobb barátja, Vida Lajos volt az első számú vendéglátója Győrben. Innen látogatott el Pápára, kedves diákvárosába, ahol régi ismerősei nagy szeretettel fogadták. Itt átadta Váli Mari emlékiratának nyolckötetes kéziratos változatát Huszár Jánosnak, a Jókai Kör főtitkárának, aki azt letétként elhelyezte a Dunántúli Egyházkerület Tudományos Gyűjteményének kézirattárában - derült ki az előadásból.
Huszár János utolsó találkozásakor felkérte Jókay-Ihász Lajost arra, hogy írja meg emlékezéseit, de diáktársa ezt nem tette meg, inkább magnóra mondta azokat. 42 szalag őrzi Jókai-Ihász Lajos emlékeit, melyekből ma az Irodalmi Önképzőkör tagjai részleteket olvastak fel.
Jókay-Ihász Lajos így ír a Jókai Alapítvány honlapján olvasható rövid emlékezésében:
„A Jókay nemzetség tagjait a történelem megtépázta és nyugatra sodorta. Idegen földben eresztettek gyökeret, de egy pillanatig sem feledték el őseik földjét.”
A Jókai Kör összejövetele elején gratulált Huszár Jánosnak a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésért, majd egyperces néma csenddel emlékezett a kör egykori titkárára, Erdő Imrénére.

Képek:

Történelmi kiegészítés a Jókay család Hathalmi birtokához:
Jókay Miklós 1892-ben született. Sajnos mindkét szülője tragikus hirtelenséggel meghalt, így őt gyerekkorában nagynénje, Ihász Lajosné Jókay Etelka és férje fogadták örökbe, s hathalmi és lőrintei birtokukon nevelték. Jókay Miklós közben nevelőapja kívánságára felvette az Ihász nevet és megörökölte a hathalmi családi birtokot. Jókay-Ihász Miklós középiskoláit a Pápai Református Gimnázium Kollégiumában végezte. Elsőszülött fia, Jókay-Ihász Lajos 1924-ben született. Két öccsével, Miklóssal és Sándorral Lőrintén és Hathalmon, s nyaranként Balatonfüreden nevelkedtek. Mindhárman a Pápai Református Kollégium Gimnáziumába jártak és ott is érettségiztek. Édesapjuk nevelőanyja, özvegy Ihász Lajosné 1939-ben bekövetkezett halála után Lőrinte végrendeletileg a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület tulajdonába került, a család végleg Hathalomra költözött.
Forrás: www.jokay.hu

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!