Indul az évad a természetjáróknál


2011-09-08 16:10:57  | cikk: mo  | 


Csaknem egy év telt el azóta, hogy Terebesi József átadta a nagy múltú Bakancsos Természetjáró Kör vezetését Döbröntei Miklósnak. Terebesi József 20 évig igazgatta a kör ügyes-bajos dolgait. Mára egy erős, jól összeszokott csapatot hozott létre. Döbröntei Miklós egy éve vette át a kör vezetését. Az új túravezető elmondta, mozgalmas hónapokat tudhatnak maguk mögött az elmúlt egy évben. A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ szárnyai alatt felnőtt Bakancsos Természetjárók Köre tagsága egy év alatt 35 főről 70 főre duzzadt. A túrázók a legkülönfélébb helyeken jártak már, de többnyire a Bakonyt barangolják be. Alkalmanként persze beterveznek egy-egy távolabbi úticélt is. A kör tagjai kéthetente kirándulnak az előre megszerkesztett terv szerint, így évente közel 30 alkalommal barangolják be a Bakony legszebb tájait. Döbröntei Miklós elmondta azt is, a Bakancsos Természetjáró Kör legfőbb célja, hogy az év mind a négy évszakában újra és újra felfedezzék a Bakony szépségeit. Ennek szellemében az évadot egy Herend-Agusztintanya-Bakonybél kirándulással indítják szombaton és természetesen a távolabbi tervek is elkészültek. 
Döbröntei Miklós érdeklődésünkre hozzátette, Terebesi József – bár tavaly átadta a kör vezetését – ma is aktívan túrázik csapatával és tanácsaival jelentős segítséget nyújt a kör jelenlegi vezetésének.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!