Megtartotta őszi vezetőségi ülését a nyugdíjas egyesület


2011-09-06 15:30:24  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Megtartotta őszi vezetőségi ülését a nyugdíjas egyesület főképe
Ma délelőtt tartotta szeptemberi vezetőségi ülését a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Érdekképviseleti Egyesülete a Pedagógus Művelődési Házban, melyen a vezetőségi tagok és a klubvezetők vettek részt. Az alkalmon Puskásné Tófeji Valéria egy Kis Kapcsándi Sándor verssel köszöntötte a Mária nevű jelenlevőket, majd a vezetőség a 2011-es nyári és őszi programjait tárgyalta meg.
- Idén nyáron sem unatkoztunk, hiszen a nyugdíjas tánckar és az énekkar sok fellépésen vett részt. Jártunk Görögországban, ami rendkívül sikeres volt, de kirándultunk még Bakonyjákóra és Szegedre is. Az NCA-nál (Nemzeti Civil Alap) egy négy hónapos pályázat útján nyertünk 165.000 Ft-ot, melyről októberig el kell majd számolnunk. Ennek keretén belül újabb 10 fő vehetett részt számítógépes tanfolyamon, fát és irodaszert veszünk, valamint telefonfeltöltésre és útiköltségre is jut ebből az összegből. Kiemelném még a versmondóinkat, akik Veszprémben annyira sikeresen szerepeltek, hogy a szolnoki országos megmérettetésre is továbbjutottak - mondta Baán Éva elnök.
Szeptembertől sem fog tétlenkedni az egyesület, hiszen budapesti kirándulást szerveznek, rendőrségi tájékoztatót, majd október 14-én az Idősek Világnapját ünneplik a színházteremben. Október 1-jén, Sopronban az Országos Nyugdíjas Találkozón fellép a nyugdíjas énekkar, valamint szeptember közepétől indulnak a klubfoglalkozások, az amatőr művészeti csoportok próbái is és a gyógytorna foglalkozások. Novemberben egy bált szerveznek, majd a 2011-es év a nyugdíjas karácsonnyal zárul.
A Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Érdekképviseleti Egyesülete továbbra is várja az új tagok jelentkezését.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!