Győzelemmel kezdtek tekéseink


2011-09-03 19:02:19  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Győzelemmel kezdtek tekéseink főképe
Oroszlány együttese ellen kezdte az idei NB I-es tekebajnokságot az Elmax Vasas SE. A pápaiak az előző szezonban nyolcadik helyen zártak és kiestek, ráadásul a Kazincbarcika elleni osztályozót is elveszítették, ennek ellenére - igaz, hogy a zöld asztal mellett - de megőrizték NB I-es tagságukat. Sokáig még a megszűnés is fenyegette a patinás múlttal rendelkező egyesületet, végül aztán mégis sikerült benevezni az idei 12 csapatos pontvadászatra. A nyáron több személyi változás is történt a klubnál, a változásokról, felkészülésről és a célokról Horváth József játékos-edzőt kérdeztük.
- Nagyon nehéz felkészülésen vagyunk túl, munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt alig tudtunk együtt készülni. Sajnos az itteni körülményekre hivatkozva Horváth Róbert, Szakács Ferenc és Papp István is abbahagyta a tekézést, ami nagy veszteség számunkra. Igyekeztünk igazolni, szerencsére Szombathelyről visszatértek hozzánk a csapat korábbi ifjúsági játékosai, Szabó Károly és Fodor Szilárd, emellett Széles Zoltán is újból edzésbe állt, néhány hét múlva ő is bevethető lesz az első csapatnál. Úgy érzem minőségileg javultunk, bízom benne, hogy a dobogó környékére odaérünk. Szeretnénk győzelemmel kezdeni a bajnokságot, bízom benne, hogy az Oroszlány ellen ez sikerül is.
A hazaiak nem is kezdhették volna jobban az idei küzdelmeket, a Vasas játékosai kiütéses, 8-0-s győzelmet arattak. Az ifjúságiak is diadalmaskodtak 4-0 arányban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!