„Aki azt hiszi, hogy minden gyümölcs májusban érik, nem ismeri a szőlő édességét”


2011-09-02 16:09:23  | cikk: Tóth Tamara  | 


„Aki azt hiszi, hogy minden gyümölcs májusban érik, nem ismeri a szőlő édességét” főképe
Az Acsády Ignác Szakképző Iskolában is becsengettek, s ma reggel mintegy 782 diák számára kezdődött el a 2011/2012-es tanév. Kemény Éva igazgatónő tanévnyitó beszédében a tanulás, a tudás fontosságára és az élet kihívásaira hívta fel a diákok figyelmét.
- Aki azt hiszi, hogy minden gyümölcs májusban érik, nem ismeri a szőlő édességét. Júniusban találkoztunk így utoljára, és most újra itt vagyunk, hogy folytassuk azt, amit akkor nem befejeztünk, csak abbahagytunk. Így bizony, mert aki befejezi a tanulást, lemond arról, hogy megváltozzon, okosabb, képzettebb, felkészültebb legyen, és jobban meg tudjon felelni az élet kihívásainak. Abból pedig van bőven minden ember életében, akár akarja, akár nem. Új kihívásokkal pedig nemcsak a diákoknak kell megküzdeni, hanem nekünk, tanároknak is. Magamat, és magunkat csapnám be, ha azt állítanám, hogy könnyű tanévet kezdünk ma meg. „Aki azt hiszi, hogy minden gyümölcs májusban érik, nem ismeri a szőlő édességét.” Ezzel a mondattal kezdtem beszédemet, mert ez a kép nagyon szemléletesen összehasonlítható a tanévkezdéssel. A nyári gyümölcsöket már megettük, a szőlő azonban most érik. A mostani pillanat, amikor megállunk egy kicsit, pompás alkalmat kínál a visszatekintésre, de egyúttal a feladatok számba vételére is. Szeptember elsején, az ősz első napján búcsút intünk a nyárnak, hátunk mögött a szünet, előttünk a tanév. A nyári gyümölcsök íze még a szánkban, és talán a szőlő ízének ígérete is. Azt remélem, ha mindenki teszi a dolgát, ez a tanév is megtermi majd mindenkinek a maga gyümölcseit - ezekkel a mondatokkal nyitotta meg a 2011/2012-es tanévet az igazgatónő. 
Az Acsády Ignác Szakképző Iskolában több mint 100 fő szakiskolás, 60 fő szakközepes és 31 fő előrehozott kilencedikes diák lépte át először ma reggel az iskola küszöbét. Idén felzárkóztató osztályt is indítottak azoknak a gyerekeknek, akik nem végezték el a 8. évfolyamot, de a 7. osztályuk már megvan. A 15 fős 10. évfolyam jövőre a sikeres évzárás után szakiskolai képzésben részesülhet - mondta el kérdésükre az igazgatónő.
Az Acsádyban is felújítási munkák kezdődtek a nyáron, s egy részük még jelenleg is zajlik.
Mint ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a városi kollégiumok elrendezése jelentősen megváltozott szeptember elsejétől. A Türr István Gimnázium és Kollégium tanulóinak kollégiumi elhelyezése eddig két telephelyen, a Komáromi u.14. és a Külső-veszprémi út 2. szám alatt volt biztosítva. Pápa Város Képviselőtestületének 2011. május 30-án elfogadott rendelete alapján az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói szeptember elsejétől az Acsády Ignác Szakképző Iskola kollégiumi épületében kaptak elhelyezést. Az épület szakmai követelményeknek megfelelő felújítását, javítását valamint a szükséges eszközök pótlását Pápa Város Önkormányzata szándéknyilatkozatba foglalta, s a munkák lassan befejeződnek. 
- A kollégium épületében kapott helyet eddig az iskolai könyvtár és a fodrásztanműhely is, ezek új elhelyezése még kialakítás alatt áll. Pápa Város Önkormányzata a tornatermünk öltözőit felújította, ezúton is szeretném megköszönni támogatásukat - ismertette az iskola életét érintő változásokat Kemény Éva.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!