Maguknak szépítették – építőtábort szervezett az iskola a kollégistáknak


2011-08-28 15:44:17  | cikk: HuHa  | 


Maguknak szépítették – építőtábort szervezett az iskola a kollégistáknak főképe
Szeptembertől új helyen, az Acsády Szakképző Iskola volt kollégiumában laknak majd a Türr István Gimnázium Arany János Tehetséggondozó programjában tanuló diákok. A kollégium felújítása júliusban kezdődött meg Pápa Város Önkormányzata és a Veszprém Megyei Önkormányzat finanszírozásában. A pápai kivitelezők felújították a lakószintek szobáit, teljesen kicserélték az elektromos hálózatot, kifestették a szobákat, újraparkettázták a helyiségeket és felújították a lépcsőházat, ahol a festési munkák mellett a nyílászárók cseréjét is elvégezték – sorolta Németh Zsolt, az intézmény igazgatója. A rekonstrukció múlt hét végére csaknem teljesen befejeződött, s míg a kivitelezők a földszinti közösségi terek felújítását végezték, addig az emeleti lakóterek takarítására, szépítésére építőtábort szervezett az iskola a kollégisták számára.
-Hétfőtől péntekig tartott az építő-szépítő tábor. Voltak, akik egész héten részt vettek a munkákban, voltak, akik néhány napra csatlakoztak hozzánk vagy bejárósként vettek részt az építőtáborban. De nem csak a diákok, hanem a pedagógusok közül is sokan segítettek a kollégium berendezésében – mondta el Rostáné Nagy Rózsa. A kollégiumvezető szerint, a diákok nagyon aktívan kivették részüket a programból: a takarítás, függönyök felrakása, a berendezési tárgyak visszahordása volt a feladatuk.
-Érdemes volt ezt a célt kitűzni, a gyerekek így még inkább magukénak érzik majd a kollégiumot, ahol a tanévben laknak, és remélhetőleg ezáltal jobban is vigyáznak rá – tette hozzá. Rostáné Nagy Rózsa úgy véli, nagyon jó helyük lesz a diákoknak az új kollégiumban, hiszen a felújított épület nagyon szép lett és közel van az iskolához. De nem csak a kollégiumvezető, a diákok is elégedetten szemlélték a napról napra szépülő épületet. Németh Bálint 11. évfolyamos diák úgy fogalmazott, örömmel vettek részt a munkában és nagyon tetszik nekik az új helyük.
-Egész héten itt vagyok az építőtáborban, a székeket és az asztalokat hordjuk be az épületbe, kivisszük azokat a holmikat, amikre nem lesz szükség és bár a takarítás a lányok feladata, azért nekik is besegítünk – mesélte ottjártunkkor a fiatalember. A 10. évfolyamos Lepsényi Krisztina szintén az egész hetet az építőtáborban töltötte. Mint mondta, nem csak a munkáról szólnak a napok, szabadidős programjaik is vannak, így az egész olyan, mint egy igazi tábor.
-Szilvi néni és Rózsa néni, a takarítónők a lányoknak osztják ki a feladatokat: a különböző lakószinteket kell rendbe tennünk. Ablakot pucolunk, lemossuk az ágyakat és a radiátorokat, felsöpörjük és felmossuk a helyiségeket, a fiúknak pedig a portások és a nevelőtanárok adják ki a munkát – sorolta Krisztina. A diáklánytól egyébként nem volt idegen ez a munka, hiszen elmondása szerint, otthon is sokat segít a házimunkában.
-A hangulat nagyon jó, zenét hallgatunk, beszélgetünk közben, délután pedig a Várkertfürdőben strandolhatunk és van kötetlen szabadidős programunk is – mondta el Krisztina. Ő egyébként már ki is nézte azt a szobát, ahol lakni szeretne, de majd csak a beköltözéskor derül ki, ki hol kap helyet. Neki egyébként a kis létszámú szobák és a színes falak nyerték el leginkább a tetszését az új kollégiumban. No meg az, hogy közel lesznek a városközponthoz és az iskolához.
A Türr Gimnázium új kollégiuma egyébként százötven főnek tud helyet biztosítani, a földszinti közösségi terek mellett négy lakószint áll a diákok rendelkezésére. Az első emeleten a fiúk, a többi lakószinten pedig a lányok kapnak helyet, két-három ágyas szobákban.
-Tizenhat három ágyas szobában, negyvennyolc fiút tudunk elhelyezni, a többi szobában pedig a lányok laknak majd a fölsőbb szinteken. A kollégium rendkívül szép és komfortos, hiszen új a festés, új a parketta és kilencven százalékban új bútorokkal lesz berendezve – mondta el az iskola igazgatója, hozzátéve – az épületben sok a közösségi tér is, minden tanulócsoportnak külön tanulószobája lesz, ezen kívül könyvtár, edzőterem és három számítógépterem is a gyerekek rendelkezésére áll, emellett pedig egy dísztermet is szeretnénk kialakítani a közös ünnepségekhez, rendezvényekhez.
 A kollégium egyébként közel ötvenöt millió forintból újult meg, melynek kilencven százalékát a város önkormányzata, többi részét pedig a megyei önkormányzat biztosította. Az épületet száznegyven diák veszi birtokba augusztus 31-én, hogy az új tanévben második otthonukként használják.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!