Római pénzek, csontfaragvány és a korábbi templom padlótéglája is előkerült


2011-08-23 20:10:46  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Római pénzek, csontfaragvány és a korábbi templom padlótéglája is előkerült  főképe
A Korvin utcai kereszteződésben felnyitott szondában hétfőn a régészek egy érdekes, a régi, középkori templomhoz igazodó sírt tártak fel. Erről Hullám Dénes régész adott tájékoztatást portálunknak.
- Látszik, hogy a koponya gyakorlatilag derékszögben figyeli a saját maga testét és azt feltételezzük az egyik csigolya töröttségéből, hogy az illetőt felakasztották. A másik, ami erre enged következtetni, hogy az illető a temetőn kívül van, nemcsak annak a körítő falán, hanem az azt megelőző árkon is, ami elválasztotta a megszentelt területet a körülötte lévő földrészektől. Akit ide temettek, azokról a középkori forrásokból tudjuk, hogy vagy kereszteletlen, vagy eretnek, vagy bűnös lelkű gyilkosok illetve öngyilkosok lehettek. Persze a végső szót majd az antropológus fogja kimondani középkori emberünkkel kapcsolatban - mondta Hullám Dénes.
Az elmúlt hét a régészek számára igencsak gazdag volt leletek szempontjából. A közműárok feltárása során ritka, szép, reneszánszkori faragott csont lőportartó került elő egy szelvényből, amelyen kimunkált nőalak szoknyája valamint fellibbenő lába látható. A Fő tér déli részén egy másik szondában, egy szemetes aknából a korábbi templom téglája valamint tetőfedő cserepe bukkant elő. A korábban feltárt kislánynak előjött a pártja és a gyöngysora is, ám azóta hasonló színvonalú ruhamaradvány nem került felszínre. A temetőn kívül tovább folytatódott az Árpád-kori objektumok feltárása a Griff Szálló előtti szondákban, és az egyikből a hét elején előkerült egy hullámvonalköteggel illetve csigadíszekkel ellátott különleges bográcstöredék.
Tudjuk, hogy a Fő tér mindig központi szerepet töltött be a korai város életében is, de csak a késő középkorban kezdték kialakítani térrendszerét és akkor kezdték el feltölteni a szintkülönbségeket is.
- A feltárások során megfigyeltük, hogy a tér déli részen a későbbi korok a kavicsos járófelületet többször is megújították. Az északabbi területeken volt, hogy négy helyen is megújították, itt a déli részen két szintet sikerült meghatározni és a szekérnyomvonalak is megmaradtak a kavicsos úton, tehát azt is láthatjuk, hogy hogyan közlekedtek 700 évvel ezelőtt Pápán - mondta a régész.
Hullám Dénes szerint a jövőre nézve nagyon pozitív a gazdag pápai leletanyag, hiszen mint mondta, itt hihetetlen kincsek vannak a földben és ez nemcsak régészeti szempontból, hanem társadalomtörténeti, várostörténeti szempontból is érdekes. Úgy fogalmazott, Pápa múltja, amely eddig ismeretlen volt, rendkívül gazdag, a különböző korok régészeti értékei egymás után kerülnek elő és a régész számára szép lassan kibontakozik Pápa történelme.
A hét elején két új szelvényt is felnyitottak a régészek a mai templomtól nyugatra. Az elsőben egy olyan kereszttel ellátott sírt tártak fel, amelyben egy kegyérme mellett egy rózsafüzér darabjait is megtalálták. A másik szelvényben pedig a régi templom körítő fala mellett egy különlegesen jó állapotú pártadísz illetve fejdísz maradványai kerültek elő.
Hullám Dénes elmondta azt is, római pénzeket talált a fémkereső a templom előtt.
- A pénzérmék nem a sírbontás közben kerültek elő, hanem azok meddőjéből. Az, hogy római érmék kerültek elő, nem annyira kuriózum értékű, illetve nem annyira meglepő a régészek számára, hiszen könnyen lehet, hogy a középkorban találták azokat meg, mivel több római lelőhely is ismert a város környékén és a begyűjtés után ugyanúgy, mint a többi akkor használatos pénz, a sírba tették.
A templomtól északra haladva egyre kevesebb sírral találkoznak a régészek, amelynek történelmi okai vannak. A középkori hitvilág része volt a temetkezés. Míg korábban arról szólt a temetkezés, hogy minél nagyobb, minél díszesebb és gazdagabban berendezett sírba temessék az embereket, a középkorban ez jelentősen megváltozott, hiszen a hely fontossága megelőzte a fent említetteket. A középkorban minél jobb helyre volt valaki eltemetve a temetőn belül, annál jobban mutatta az illető előkelőségét. A templomoknál a keleti és déli rész volt mindig a legigényesebb, előkelőbb, mivel az volt a világosabb oldal és az volt a bejárathoz, a templom keleti oldalában található szentélyhez a legközelebb.
A kutatások célirányosan haladnak a közműnyomvonal irányában, ám az eddigi szerencsétlen időjárás miatt két árokhoz még csak most tudtak hozzáférni a régészek. Hullám Dénes kérdésünkre elmondta, szeptember 16-ig biztosan végezni fognak a feltárásokkal, hiszen a legtöbb nyitott szondában már csak dokumentációs munkálatok folynak.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!