Indul az NB III-as bajnokság


2011-08-20 11:53:43  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Vasárnap a tavalyi bajnokság negyedik helyezettjének otthonában megkezdi a küzdelmeket a Lombard II. A Mosonmagyaróvár ellen nem számíthat könnyű 90 percre a pápai gárda, mely jelentősen átalakult a nyár folyamán. A téli négy távozót nyáron újabb nyolc követte, Nyári, Peric, Hajgató, Füredi, Szabó, Borsos, Wéninger, Palkó eligazolt, Kaszás Kornél pedig felkerült a felnőtt csapatba. Az érkezők névsora jóval rövidebb, Markek Tamás Nagykanizsáról, Fülöp Benjamin Várpalotáról, Gyürü László Újpestről tette át székhelyét Pápára, valamint két saját nevelésű játékos került vissza a klubhoz, Németh Máté és Nemes Milán személyében. Rajtuk kívül Kiss Tamás, Somogyi Richárd és Páli Márk került fel a csapathoz. A kedvezőtlen előjelek ellenére az MTE ellen a csapat vezetőedzője, Nagy Mihály három pontot remél.
- A csoport egyik legerősebb csapatához utazunk, de legalábbis ők produkálják az egyik legerősebb támadójátékot. Nagyon nehéz dolgunk lesz, de becsülettel felkészültünk és remélem, hogy három ponttal jövünk haza. Karácsony beteg, Markek sérült, Kiss eltiltott, Horváthnak pedig még nincsenek rendben a papírjai. Az összeállítás csak a felnőtt mérkőzés után derül ki.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!