Nyári felújítási munkák az Erkelben


2011-08-19 13:12:49  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Nyári felújítási munkák az Erkelben főképe
Még néhány nap és újra gyerekektől lesznek hangosak az iskolák. A nyár folyamán több szakember is dolgozott az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános  Iskola épületében, akik különböző karbantartási munkákat végeztek az eddigi évekhez hasonlóan. Még néhány apró simítás és készen is áll az iskola a tanévkezdésre. 
- Az idén is minden tanteremben elvégezték a tisztasági festést. A felújítás óta eltelt kilenc év indokolttá tette a folyosók és a nagylépcsőház festését is, ami szintén a nyáron készült el, valamint az iskolapszichológus, a rendszergazda és a szabadidő-szervező irodája is megszépült – tudtuk meg Heizer Zoltánnétól, az iskola igazgatójától. 
- A kislépcsőházra szinte rá sem lehet ismerni. Gyönyörű lambéria burkolatot kapott, mely színben teljesen megegyezik a folyosói falburkolattal. Így ezt a szűkebb, de nagy forgalmú lépcsőházat is könnyebb lesz tisztán tartani. Kilenc tanteremben volt a nyáron parkettacsiszolás és lakkozás. Úgy érzem, nagyon szép, igényes környezetben tanulhatnak az erkelesek. Szeretnénk még otthonosabbá tenni a belső tereket azzal, hogy zöld növényi sarkokat alakítunk ki. Örömmel fogadjuk a lakást már kinőtt, nagyméretű cserepes növényeket, nemcsak erkelesektől.  Az iskola bejárata feletti iskola-névtábla is felújításra került – tájékoztatta hírportálunkat Heizer Zoltánné. 
Az intézmény augusztus 31-én, 17 órakor tartja tanévnyitó ünnepélyét.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!