Ne gyújts rá világnap a JMK-ban


2009-11-19 19:50:02  | cikk:  | 


Ne gyújts rá világnap a JMK-ban főképe
Ma délelőtt Ne gyújts rá világnapot tartottak a Jókai Mór Művelődési Központ (JMK), az ÁNTSZ Pápai Csoportja és a Fidelitas pápai szervezetének közös szervezésében a színházban. A rendezvényen az általános iskolák 7. és 8. évfolyamosai vettek részt. 9 órakor a megjelent diáksereget a JMK igazgatónője, Veszpréminé Turtsányi Valéria köszöntötte.

- A mozgalom 1974-ben az Amerikai Egyesült Államokból indult útjára, azzal a céllal, hogy legyen az évben egy olyan nap, amikor a cigarettázók nem gyújtanak rá, és felhívják a társadalom figyelmét e szenvedély veszélyeire – ismertette a világnap történetét az igazgatónő.

A diákok különböző tesztek és feladatok megoldásával mérhették össze tudásukat és megtekintettek egy oktatófilmet a dohányzás káros hatásairól, előzetes feladatként pedig egy plakátot kellett a 4-4 fős csapatoknak elkészíteni Ne gyújts rá! címmel. A világnapi programon a város minden általános iskolája részt vett, a Szent István Római Katolikus Általános Iskolát kivéve. A 7. évfolyamosok között harmadik helyezést ért el a Weöres Sándor Általános Iskola, második lett a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, első helyen pedig az Erkel Ferenc Ének-zenei Általános Iskola végzett. A 8. évfolyamosok közül harmadik lett a Tarczy Lajos Általános Iskola, a második a Munkácsy Mihály Általános Iskola, az első helyezést pedig szintén az Erkel Ferenc Ének-zenei Általános Iskola csapata érte el.

Tóth Tamara


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!