Örök barokk népszerű operaslágerekkel


2011-08-05 13:57:42  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Örök barokk népszerű operaslágerekkel főképe
Az Esterházy-kastély már sok művészt megihletett régen is és így van ez ma is, hiszen tegnap este az impozáns Nádor-teremben a barokk jegyében népszerű operaslágereket énekeltek Eisenbeck Ágota volt és jelenlegi tanítványai. A zenekedvelőket Mészárosné Varga Veronika köszöntötte, aki beszédében kiemelte, 16 évet kellett arra várni, hogy a Nádor-teremben újra koncert és zene szólhasson.
Eisenbeck Ágota a koncert előtt kérdésünkre elmondta, ez a hangverseny már szinte hagyomány a tanítványai között.
- A ma esti koncert a zenei paletta szinte teljes egészét, a barokktól a musicalig az olasz operairodalmat, a német dalirodalmat, Caccinitől Händelig felöleli. Az est során fellép Fodor Bernadett, a Bécsi Zeneakadémia hallgatója, aki nemrég vehette át az első Birgit Nilsson-emlékdíjat. Bernadett már Indiában is fellépett és most pedig szerződést kapott a Frankfurti Operaházba, tavasztól pedig a Magyar Állami Operaházba szerződik el. Vörös Szilvia volt tanítványom is fellép a pódiumon. A fiatal tehetség az Országos Simándy József Énekversenyen a korosztályának megfelelő kategóriában első helyezést ért el és azután vették fel az Operaházba illetve a nemrég alapított Gundel-díjat is elnyerte már. Göncz Renáta még csak most lesz harmadéves a Zeneakadémián, de már elnyerte a szolnoki Ádám Jenő Énekverseny első helyét. A fiúk közül elsőként Torma Ákos földrajz-történelem szakos gimnáziumi tanár énekel, majd Vizer Dávid nagyon ígéretes tanulóm és végül Ekanem Bálint, aki mindenfajta műfajban nagyon otthonosan érzi magát lép színpadra - ismertette a művésznő az esti programot.
A hangzást leírni vagy visszaadni nem lehet szavakkal, hiszen a legnagyobb művészek, mint Debussy, Liszt, Hayden, Strauss, Elgar, Lehár, Mozart, Puccini, Erkel és Verdi operaslágerei közvetetten visszaidézték egy letűnt kor pompáját értékvesztett és kultúraszegény világunkban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!