Bárányos nem érzi jól magát a Vasasnál


2011-08-04 15:42:09  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: nso.hu  | 


Bárányos nem érzi jól magát a Vasasnál főképe
A nyári átigazolási időszakban többek nem kis megdöbbenésére a Lombard Pápa motorja, Bárányos Zsolt a Vasas csapatához igazolt. Hogy valami nincs rendben az angyalföldieknél, azt nemcsak a bajnokságban eddig elért eredményeik mutatják – háromból három vereség, három rúgott és 11 kapott gól – hanem a középpályás legutóbbi nyilatkozata is, melyben eléggé indulatosan beszélt jelenlegi helyzetéről. Mint ismeretes, a Honvéd elleni bajnokin és a szerdai, Róma elleni találkozón is csak egy-egy félidőt kapott.
- A Pécs meccs után megbetegedtem, így a hétfői és a keddi edzést is kihagytam – nyilatkozta Bárányos a hatharom.hu-nak. Szerdán már játékra jelentkeztem, aznap és a hét többi napján is részt vettem a tréningeken, napi kettőt edzettem. A Honvéd elleni bajnokira készülve senki nem kérdezte meg tőlem, hogy tudnám-e vállalni a játékot – pedig tudtam volna – így a cserék közé neveztek. Más játékos, aki a hét elején szintén nem edzett pedig a kezdőben kapott helyet. Nem azért igazoltam ide, hogy ne játszak, ha az edző azt mondja, hogy „ne jöjjön ide a Bárányos”, akkor nem jövök. A Vasas engem le akart szerződtetni és én szívesen jöttem, de úgy néz ki, hogy alig várják, hogy lecseréljenek, vagy ne játszassanak, amivel nincs is gond, csak mondják meg. A Róma elleni találkozóra visszatérve nem ez volt megbeszélve. Élveztem a játékot, szerettem volna még játszani, rossz passzom nem is volt, egyet cseréltek a szünetben, engem! Nagyon úgy néz ki, hogy nincs szükség rám…

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!