Teremfestés a Petőfiben


2011-08-04 09:41:33  | cikk: Hegedüs Eszter (ofő)  | 


Teremfestés a Petőfiben főképe
Mit tehet az ember lánya, ha a tanév során az osztályterembe belépve rendszeresen azt látja, hogy az ő kis „drágaságai” már megint odabent fociztak, újabb posztmodern foltokkal tarkítva nemcsak a falat, de a plafont is, a szemetes körül pedig egyre gyűlik a „véletlenül” mellédobott tízórai-maradékok nyoma? Rémisztően rádörrent az osztályra egy „Aztán majd nektek kell kifesteni a termet!” felkiáltással. A válaszul kapott „OK. Fessünk termet!” lelkesedés hallatán pedig, az első döbbeneten túljutva, megszervezi a nagy akciót. Az eredmény? Íme, a „másik oldal” szemszögéből:

Az elmúlt tanévben döntöttünk úgy az osztályommal (11. B), hogy a nyáron megszépítjük az osztálytermünket. A falakra már régen ráfért egy festés. A hibákat eddig képekkel, poszterekkel takartuk, de idén júliusban végre rászántuk magunkat a munkára.
Megbeszéltük, hogy mikor kezdjünk neki, és hogy ki miben tud, illetve egyáltalán ki akar segíteni. Szerencsére az osztály nagy része megjelent és lelkesen dolgozott. Közben egy jó ötletnek köszönhetően úgy döntöttünk, hogy ha már festünk, tegyünk róla, hogy ne a már megszokott fehér falak vegyenek körül minket a hátralévő két évben, hanem dobjuk fel az iskolát egy halványsárga színű teremmel. Talán majd a tanárok is szívesebben jönnek ide, hiszen „színt” vittünk az ő életükbe is.
A festés két napot vett igénybe, tehát viszonylag gyorsan végeztünk. Ez köszönhető annak is, hogy mindenki segítőkész volt, osztályfőnökünk, Hegedüs Eszter pedig megfelelő vezetőnek bizonyult. Nagyon örülök, hogy megszépítettük a termünket, hiszen én is szívesebben járok oda tanulni, ahol szép környezet fogad, és örülök, hogy ehhez én is hozzájárulhattam.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!