Nőtt a foglalkoztatás a pápai térségben


2011-08-03 11:06:24  | cikk: mo  | 


Nőtt a foglalkoztatás a pápai térségben főképe
2011. második negyedévében 10,8 százalékra csökkent az országos munkanélküliségi ráta az első negyedévi 11,6 százalékról és az egy évvel korábbi 11,1 százalékról - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében. A KSH kimutatása szerint a munkanélküliek száma a második negyedévben 461 ezerre csökkent, ami az első negyedévinél 29 ezerrel, az egy évvel korábbinál 13 ezerrel kevesebb. A javuló tendencia a Közép-dunántúli régióra is jellemző. Veszprém megyében – az utóbbi fél év adatai alapján – 7,9 százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresők száma. A válságból való kilábalás első jelei a pápai térség munkaerőpiaci helyzetén is megmutatkoznak. A Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Pápai Kirendeltségének vezetője szerint a folyamatok pozitívan alakulnak. A jelenlegi 11,9 százalékos munkanélküliségi ráta kedvező irányba látszik elmozdulni – tudtuk meg Bocskay Gyöngyitől.
- A pápai kirendeltség összesen 3209 fő regisztrált álláskeresővel zárta az első félévet. Ez 2010 hasonló időszakához képest 16 százalékos javulást mutat. A szezonális munkák megszűnésével februárban mindig kicsúcsosodik a regisztrált munkanélküliek száma. 2011 februárjában 4330 főt regisztráltunk. Jelentős eredménynek könyveljük el, hogy azóta 1100 fővel tudtuk csökkenteni a létszámot – fogalmazott Bocskay Gyöngyi. 
Az intézményvezető elmondta azt is, a pályakezdő álláskeresők beáramlása június-július hónapban rendszerint növeli a regisztráltak számát. Ez évben azonban elmondható, hogy több pályakezdő talált állást, mint amennyi e hónapokban jelentkezett a kirendeltségen. Örömteli az a tény is, hogy az előző félév adatai alapján csökkent a tartós munkanélküliek száma.
A pozitív folyamat annak is betudható, hogy a pápai kirendeltség az idei év első félévében több álláslehetőséget kínált az ügyfeleknek, mint a múlt év egészében. Jelenleg összesen 780 fő számára hirdet különféle állásokat a kirendeltség. A félév során mintegy 2212 álláshelyet ajánlottak ki a regisztrált munkanélküliek számára. A bővülő álláslehetőségek oka a potenciális munkáltatókkal, a mikro-, kis-és középvállalkozásokkal kialakított kiváló kapcsolattartásnak és az állásfeltárásnak köszönhető. Ezt a munkát segíti egy a közelmúltban alkalmazott állásügynök és egy mobil tanácsadó, aki az Új Széchenyi Tervvel kapcsolatos pályázatokról tájékoztatja az érdeklődőket, előbbi pedig az informális úton szerzett álláslehetőségeket tárja föl és kínálja az ügyfeleknek.    
A pápai kirendeltség munkatársai az elmúlt félévben számos alkalommal nyújtottak információt, tartottak fórumot a minél szélesebb körű tájékoztatás érdekében. Bocskay Gyöngyi különösen sikeresnek ítélte a négy után május 24-én megszervezett állásbörzét, melyen 30 munkáltató több mint 300 állását ismerhette meg az érdeklődő. 
A kirendeltségvezető hangsúlyozta, ahogy az előző félévben, továbbra is számos támogatási forma segíti a foglalkoztatás növelését. Ilyen például a bér-és járuléktámogatás, mely lehetőséggel sok munkáltató élt – tette hozzá Bocskay Gyöngyi. A hivatalvezető további két európai uniós támogatási formáról számolt be, melyek mindegyike szintén bér-és járuléktámogatást biztosít a vállalkozások számára.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!