Szép lányok, szinkronúszók és vízilabdások a Várkertfürdőben


2011-07-31 11:14:42  | cikk: HuHa  | fotó: Babos Petra  | 


Szép lányok, szinkronúszók és vízilabdások a Várkertfürdőben főképe
Ünnepélyes keretek között adták át tegnap a Várkertfürdő új strandmedencéjét a fürdőzőknek. A délelőtti avató ceremóniát követően egészen estig szórakoztató programok várták a vendégeket a strandon. A legnagyobb érdeklődést kiváltó produkció ezúttal is a Strandszépe választás volt, melyen 14 lány indult a koronáért.  Négy pápai hölgy mellett Vaszarról, Várpalotáról, Ceglédről, Adonyból és Győrből érkezett lányok vállalták a megmérettetést, melyet a közönség tapssal a fürdő pedig ajándékokkal jutalmazott. A zsűrit a Várkertfürdő vezetője és a város polgármestere mellett a rendezvényt támogató cégek képviselői alkották és a közönség is szavazhatott a legszebbnek tartott indulóra. Az első körben utcai ruhában mutatkoztak be a versenyzők, a második fordulóban pedig fürdőruhában mutatták meg magukat. A versenynek kiváló helyszínt biztosított az újonnan felavatott medence partja, a közönség a medencéből és a partról csodálhatta meg a lányokat. Az eredményhirdetésen aztán a korona a 14 éves, várpalotai Kerekes Georgina fejére került, első udverhölgye Töreki Valentina, pápai versenyző lett, a harmadik helyezést pedig Fekete Krisztina pápai induló érte el. A közönségdíjat a győri Gazdagi Rebeka vehette át, különdíjat kapott Varga Anita Dóra pápai és Szakály Dóra győri versenyző. Az idei szépségverseny győztese elmondta, szeptemberben kezdi meg középiskolai tanulmányait Veszprémben, hobbija a fitness, az olvasás, a barátokkal való időtöltés, a számítógépezés és a roncsderby. Ez utóbbit versenyszerűen űzi nyolc éves kora óta és több első helyezést tudhat már magáénak. Georgina egyébként a természetesség híve a szépségápolásban, így különleges szépségtippet, trükköt nem tudtunk meg tőle. A versenyről úgy fogalmazott, édesanyja látta meg a Várkertfürdő hirdetését és ő buzdította, hogy nevezzen a Strandszépe választásra.
-Sok szép lány vett részt a versenyen és jó volt megismerkedni velük – mondta el az eredményhirdetés után. Georgina családjával egyébként már többször járt a Várkertfürdőben és vélhetően sokszor vissza is térnek még.
 A Strandszépe választás szünetében a Győri Szinkronúszó Szakosztály bemutatóját csodálhatták meg a jelenlévők, az ifjú hölgyekből álló csoport egyéni, páros és csoportos koreográfiákat adott elő az új medencében. S míg a szépségverseny zsűrije és a közönség döntött a legszebb lányok személyéről addig a fürdőzők közös vízi tornán mozgathatták át magukat és a Várkertfürdőhöz kapcsolódó kérdésekből álló kvízjátékon nyerhettek belépőket a fürdőbe. A versenyt követően aztán négy ifjúsági csapat részvételével mini strandvízilabda bajnokság kezdődött a medence e célra kialakított részén. A két pápai és két győri csapat versengéséből a Pápa II. csapata vehette át a győztesnek járó kupát, a legjobb játékosnak járó oklevelet Megyeri Bálint kapta, legjobb kapusnak pedig Koppány Gergelyt választották a szervezők. S hogy a „profikon” kívül a műkedvelők is kipróbálhassák e sportágat, a bajnokság után vegyes felállásban, a sportolók és vendégek alkotta csapatok mérkőztek meg egymással. A barátságos mérkőzésen dr. Áldozó Tamás polgármester is vízbe merült és mint mondta, a nem rendszeresen vízilabdázó vendégek, bizony meg fognak lepődni, hogy ekkora medencetérben is milyen kihívás végigúszni és küzdeni egy  játékos vízilabda meccset. Az egész napos program a Rulett együttes fellépésével zárult, a hazai és világslágereket előadó zenekar néhány vendéget táncra perdített. 
A tegnap átadott 1000 m2-es nagy strandmedence egyébként a harmadik eleme a Várkertfürdő egy milliárd forintos fejlesztésének. Mint ismeretes júniusban már átadták a 200 m2-es „nagy tappancs” gyermekmedencét, július elsején pedig a vendégek birtokba vehették az új csúszdakomplexumot is. A Várkertfürdőben zajló Európai Uniós támogatással megvalósuló beruházás következő átadási ünnepsége október végén lesz, amikor az új gyógyászati központ is elkészül.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!