Szinkronúszók és vízilabdázók a medenceátadón


2011-07-30 18:54:42  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Szinkronúszók és vízilabdázók a medenceátadón főképe
A Várkertfürdő strandmedencéjének mai avatóján a szervezők gondoskodtak a változatos és közönségcsalogató programokról, melyekből természetesen a sport sem maradhatott ki. Délután a Győri Vízisport Egyesület szinkronúszó szakosztályának tagjai tartottak bemutatót, mely sok érdeklődőt vonzott. A sportágat többen úgy ismerik, mint „vízibalett” vagy „műúszás”. A szinkronúszás jellemzően női sportág, sajátossága, hogy a szinkronúszók orrcsipeszt használnak, hogy ne menjen az orrukba a víz, amikor fejjel lefelé dolgoznak. Általában a zenét a lányok a víz alatt is hallják víz alatti hangszóró segítségével, igaz ez most nem állt a rendelkezésükre, így számolással maradt szinkronban a lányok mozgása.
- Nem először látogattunk el Pápára, korábban is jártunk itt már, a lányoknak nagyon tetszik a Várkertfürdő – mondta dr. Kovácsné Juhász Márta szakosztályvezető. A szinkronúszásban természetesen előfeltétel a vízbiztos úszás, előképzettségnek előnyt jelent az egy-két éves tornászos, táncos, balettos múlt. A lányoknak naponta két óra edzést tartunk, az egy órás szárazföldi tréning során az erőnlétre helyezzük a hangsúlyt, a második órában a vízben vannak a versenyzők, ott pedig tovább folyik a gyakorlás. A lányok évente négy-öt országos bajnokságokon, köztársaság kupákon tudnak versenyezni. A szinkronúszásban gyermek, utánpótlás, junior és felnőtt korosztályok vannak, Győrött is nagy hangsúlyt fektetünk az utánpótlásra.
Győrből nemcsak szinkronúszók, hanem vízilabdázók is érkeztek, akik két csapattal vettek részt a mini tornán, melyen a Pápai SE-Termál is két garnitúrát állított ki.
- A hagyományos vízilabdához képest a strand változat akciódúsabb, pörgősebb – tudtuk meg Cseh Lászlótól, a PSE-Termál edzőjétől. A csapatok négy (három mezőnyjátékos és egy kapus) játékosa tartózkodhat egyszerre egy időben a játéktéren. Egy hivatalos mérkőzés két nyert szettig tart, egy szett pedig addig tart, amíg valamelyik csapat előbb eléri a hat gólt. A strandolóknak nagyon jó ez a pálya, a gyerekek önfeledten tudnak játszani benne A kapu nagysága megfelelő, de a medence kicsi, nem felel meg a szabályos strandvízilabda pálya méreteinek. Nyáron a levezetésnél és télen az alapozásnál nagy segítségünkre lesz ez a medence, nem zavarjuk a bentieket, tudunk kint passzolgatni illetve úszni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!