Végre megszületett a döntés - dr. Mordovin Maxim vezeti a régészeti feltárásokat


2011-07-21 14:43:26  | cikk: Tóth Tamara  | 


Végre megszületett a döntés, dr. Mordovin Maxim vezeti a régészeti feltárásokat városunkban. Amint eláll az eső és kisüt a nap, indulhatnak a munkák a Fő téren - erről Unger Tamás alpolgármester számolt be ma délelőtt a Polgármesteri Hivatalban tartott sajtótájékoztatón. 
- A Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal Ásatási Bizottsága több esetben is elutasította a Fő téri ásatásokat végző Laczkó Dezső Múzeum kérelmét az ásatásvezető régész személyét illetően. Ebből kifolyólag az engedély több héten át nem került kiadásra, és ezért álltak a Fő téren az ásatási munkák. Tegnap kaptuk azt a hírt a Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivataltól, hogy az engedélyt kiadták, így most már minden akadály elhárult az ásatási munkálatok folytatása elől. Az ásatásvezető régész személyében is konszenzus alakult ki, mely szerint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Középkori Régészeti Tanszék munkatársai vezetik az ásatásokat a következő 40 napban, Szvath Márton együttműködésével. Az ásatási munkák a közműnyomvonalhoz kötődnek és régi várfal feltárására vonatkoznak - mondta Unger Tamás.
Az alpolgármester kihangsúlyozta, a több hét csúszás ellenére előreláthatóan a határidőket tartani tudják és nincs szükség azok módosítására.Az előzetes feltárás eredményeként a közműnyomvonalat át kellett tervezni, hiszen az olyan régészeti helyeket semmisített volna meg, melyre a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nem adott engedélyt. 
- Az áttervezés és az egyeztetések az elmúlt időszakban megtörténtek. A régészeti feltárási engedély birtokában úgy gondoljuk, hogy ugyanolyan látványos munkavégzés kezdődik most a Fő téren, mint tavaly ősszel. A régészeti feltárás a közműsávon előreláthatóan negyven napig tart. Megígérték a régészek, hogy ennek a sávnak a feltárását feszített ütemben elvégzik, így ősszel ezen a szakaszon már be tudjuk fejezni a teljes közmű-alépítmény megépítését. Az idei évre tervezzük még mindezek mellett a burkolatok építését is a Gróf úton, a Plébániasoron és talán még az OTP előtti részen is. A kivitelezés tavasszal folytatódik, amikor további régészeti feltárások kezdődnek, illetve jövőre épül meg a jégpálya területe, valamint akkor kerül le a végleges burkolat a templom és a Griff épület előtti területre - mondta el a tájékoztatón Vörös László, a kivitelező Boroszlán Zrt. vezérigazgatója. 
A szakember a balesetvédelem érdekében arra kérte a pápaiakat, vegyék figyelembe a kihelyezett táblákat, és azok szerint használják a gyalogos közlekedési utakat, illetve azok szerint használják járműveikkel a Fő teret, azt ugyanis munkavédelmi okokból kellett körbekeríteni kerítéselemekkel.
A Veszprém Megyei Múzeum részéről Pintér László nyilatkozott. A régész már tavaly is részt vett az őszi feltárásokon és most is együtt fog dolgozni az ásatásvezető régésszel, dr. Mordovin Maximmal. 
- Tavaly előkerültek a templom körítőfalának bizonyos szakaszai, a barokk kori temető sírjai, illetve az Árpád-kori település objektumai. Az idei feltárástól is azt várjuk, hogy ezek a településnyomok illetve barokk és Árpád-kori elemek megfoghatóak legyenek. A munkát a lehető legnagyobb gondossággal és a lehető legrövidebb határidővel igyekezzük elvégezni, és azt gondolom, hogy a vállalt határidőt tudjuk tartani.
Arra a kérdésre, hogy Szvath Márton személye, aki jelenleg Tapolcától délre vezet ásatásokat, hogyan kapcsolódik az ásatásokhoz, azt felelte a régész, hogy mivel tavaly ő vezette az ásatásokat, Szvah Mártont idén illendőségből, mint konzulenst nevezték meg a munkákban.
Az ásatásvezető régész sajnos egyéb irányú elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a sajtótájékoztatón, a nevében Kolláth Ágnes, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének doktori ösztöndíjasa nyilatkozott. 
- Nagy örömmel ért minket a felkérés, hogy megvizsgálhatjuk az önök Fő terét. Igyekszünk mindent a lehető leggyorsabban és a lehető leghozzáértőbb módon kivitelezni - mondta Kolláth Ágnes.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!