Közösen a bűnmegelőzésért


2009-11-17 16:32:56  | cikk:  | 


Az együttműködő szervezetek nemrég mutatták be bűnmegelőző DVD-sorozatuk október végén elkészült 3. epizódját. A sorozat egyedi stílusban dolgozza fel a tipikus, ám legnehezebben felderíthető bűncselekményeket.

Az ötlet 2006-ban, a Pápai Rendőrkapitányságon, egy bűnmegelőzési pályázat kapcsán tartott sajtótájékoztatón született.

- A Pápa Városi Televízió és a Pápai Rendőrkapitányság közös együttműködése révén valósult meg ez a projekt, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet olyan bűncselekményekre, melyek sokszor egyáltalán nem vagy rendkívül nehezen kerülnek a rendőrség látóterébe – magyarázta Mike László, a sorozat készítője.

A módszertani kisfilmek vázát egy-egy diákok által eljátszott színdarab alkotja, melyet rendőrségi beszámolók alapján állítottak színpadra. Mindezt a témában jártas szakemberekkel, illetve áldozatokkal készített interjúk egészítik ki.

A háromrészes DVD első darabja Közösen az idősek biztonságáért címmel az idősek sérelmére elkövetett trükkös lopásokat dolgozza fel. A második epizódban a drog ellen léptek fel az együttműködő szervezetek, a harmadik – nemrég megjelent – DVD pedig a Közösen a családon belüli erőszak ellen címet kapta. Ez utóbbi a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság közreműködésével és a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottsága támogatásával valósult meg.

- A film szerkesztésénél és vágásánál a legfontosabb az volt, hogy az ne egy előadáshoz legyen hasonló, illetve ne váljon unalmassá, mivel a téma amúgy is viszonylag nehezen emészthető. Ezért arra törekedtünk, hogy a különböző technikai megoldások, trükkök, klipszerű jelenetek és különféle zenei stílusok alkalmazásával a fiatalok érdeklődését is felkeltsük és gondolkodásra késztessük őket – mondta Schmidt Orsolya, a film vágója. 

A sorozat szerkesztői hozzátették, minden DVD más célcsoporthoz szól, azonban alapvető koncepciójuk az volt, hogy módszertani film lévén minden előadó felhasználhassa prezentációja szemléltetéseként.

Mike László elárulta azt is, távolabbi terveik szerint a sorozat a lehetőségekhez mérten folytatódik, a következő film az iskolán belüli erőszak témakörét dolgozza majd fel.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!