A kastély hívogat…Barokk tábor Pápán


2011-07-15 13:29:33  | cikk: Babos Petra  | 


Új kezdeményezésként a pápai Esterházy-kastély barokk tábort szervez 7-12 éves korig a nyár folyamán több alkalommal is. Az első turnus július 25-én, reggel 8 órakor indul, majd július 29-én zárul. Az ötnapos tartalmas program során a gyerekek bepillantást nyerhetnek Gróf Esterházy Ferenc és udvartartásának világába, megismerkedhetnek a barokk korral. Persze szabadprogram is lesz a Pegazus Színház munkatársai által vezetett módszertani foglalkozások mellett, mint például strandolás, barokk játszóház, kincskeresés, fotózás, táncház vagy az Edvy Malom illetve a Kékfestő Múzeum megtekintése. 
- Négy időpontban szeretnék tábort indítani, július 25-29., augusztus 1-5., 8-12. és 15-19., melynek ára 10.000 Ft/ fő, amely tartalmazza a programok és az ebéd árát. Az egyhetes tábor a gyerekek által készített tárgyak kiállításával és gyermekkoncerttel zárul - mondta el hírportálunknak Mészárosné Varga Veronika, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A kastély hívogat…Ne unatkozz otthon, hanem játssz velünk!!!
A barokk táborba jelentkezni lehet még július 22-ig, Mészárosné Varga Veronikánál a 06-20-263-15-65-ös telefonszámon, vagy személyesen a kastély nyitva tartási idejében.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!