Legjellemzőbb a gyorshajtás


2011-07-13 08:38:53  | cikk: HuHa  | 


A legtöbb személyi sérüléssel járó baleset gyorshajtás miatt következett be az idei esztendő első hat hónapjában – derült ki a Pápai Rendőrkapitányság féléves baleseti statisztikájából. A számadatok egyébként jobbak az előző év azonos időszakának eredményeinél. Erről kérdeztük Derczó Zoltán rendőr zászlóst, a közlekedésrendészeti alosztály vezetőjét.
-Az első félévben 125 balesetet jelentettek be kapitányságunk ügyeletére, ebből harminckilenc esetben személyi sérülés is történt. A 2010-es év azonos időszakában tizennégy balesettel történt több mint most, a sérüléses esetek száma pedig néggyel volt több. A balesetek közül csupán egy volt halálos kimenetelű – szemben a tavalyi öttel – de egy haláleset is sok, annak ellenére, hogy azért ez az eredmény jelentős javulást mutat. A súlyos sérüléssel járó balesetek száma tíz volt – ez kettővel növekedett a tavalyi első féléveshez képest -, a könnyű sérüléses esetek száma viszont kettővel csökkent. A balesetek nagy részében személygépkocsi volt az érintett és legtöbb esetben a személygépkocsi vezetője volt a baleset sérültje is, de emellé kezdenek felzárkózni a kerékpárosok és a segédmotor-kerékpárosok is.
A balesetek leginkább gyorshajtás miatt következtek be, a kanyarodási és elsőbbségadási szabályok megszegése elenyésző mértékben okozott csak balesetet és csekély számú volt az ittasság miatt bekövetkezett eset is. Ez utóbbi különösen jó eredménynek számít, hiszen igazolja a rendőrség ittas vezetők forgalomból való kiszűrésére irányuló intézkedéseit.
-Mindösszesen hét ittasan okozott balesetet regisztráltunk, ez az összes baleset számához képes jelentéktelen, de az ittasan vezetők ellen továbbra is szigorúan fellépünk. A hét esetből egyébként négyben ittas kerékpáros volt az érintett és csupán három alkoholfogyasztás után autót vezetővel találkoztunk a balesetek során.
A statisztika az is kimutatta, reggel 6 és 20 óra között történt a balesetek nyolcvan százaléka, a legjellemzőbb időszak pedig a délutáni órákra esett. A rendőrök a balesetek további csökkentése érdekében továbbra is 24 órában működtetik a sebességmérő készüléket az illetékességi terület útjain, és rendszeresen mérnek a baleseti szempontból frekventált útszakaszokon. Emellett a szolgálatszervezésnél lehetőség szerint figyelembe veszik, hogy a város nagy forgalmú utcáin a legzsúfoltabb időszakban legyen rendőr és rendszeres ellenőrzésekkel szűrik ki a szabálytalankodókat. Derczó Zoltán a belváros forgalmi rendjének megváltozása kapcsán elmondta, szükség esetén forgalomirányítással segítik a közlekedést a lezárt Fő tér környékén, így a nagytemplom felőli oldalon és a Böröczky-dombnál is. Ez utóbbinál egyébként az idén mindössze két baleset történt, ami az elsőbbségadás elmulasztása miatt következett be. Az alosztályvezető arról is szólt, a Deák Ferenc utca – útrekonstrukció miatti – lezárását is fokozottan figyelik és bár a múlt héten még csak figyelmeztették az engedély nélkül behajtókat és várakozókat, ezen a héten már megbüntetik azokat, akik figyelmen kívül hagyják a táblák tiltó jelzéseit.
A Pápai Rendőrkapitányság javuló baleseti eredményeit összegezve a rendőrzászlóstól megtudtuk, országos viszonylatban is jobb a statisztika: kevesebb baleset történt a januártól júniusig tartó időszakban.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!