Katonafestő Pápán


2009-11-17 07:59:39  | cikk:  | fotó: Tóth Tamara  | 


Katonafestő Pápán főképe
November 16-án késő délután nyílt kiállítás a Huszár lakótelepi HEMO-ban. Az intézmény folyosógalériája rég nem látott ennyi érdeklődőt. Sokan eljöttek, hogy megtekintsék a győri rakétadandár honvédjének, Tunyogi Bálintnak bemutatkozó tárlatát. A Gondolatok címet viselő tárlatot a kiállítás kezdeményezője, Kerecsényi Zoltán, a helyi Honvéd Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg, s ajánlotta a látogatók figyelmébe. A festménykiállítást jelenlétével megtisztelte Varga László mérnök-dandártábornok, a győri alakulat parancsnoka is.
Az alkotó dunaújvárosi születésű katonaember. Győrben, a légvédelmi rakétaezrednél szolgál, a művészetekhez, s ezen belül a festészethez mindig is különösen vonzódott, de csak 2005 óta kezdett el komolyan foglalkozni vele. Autodidakta módon képezte, s képzi magát. Tagja a Beőthy Képző- Iparművészeti és Irodalmi Társaságnak, a honvédség szervezésében több ízben szerepelt alkotótáborokban, illetve Lengyelországban is lehetősége nyílt az alkotótársak műveivel való megismerkedésre, valamint az újabb technikák elsajátítására.
Ez a kiállítás csak egy keskeny metszete Tunyogi Bálint művészetének és világának. Tanúdarabjai az alkotó igen változó kedvű és megjelenésű energiájának, amely csupán pár éves kezdése óta a mai napig sok meglepetéssel szolgált – emelte ki nyitó gondolatai között Kerecsényi Zoltán, aki szerint Tunyogi Bálint alkotásai láttatnak, jeleznek, figyelmeztetnek és megállásra, szembenézésre, továbbgondolásra késztetik a mai rohanó embereket. A vásznakon a szeretet, a szerelem, az istenhit, a szabadság, emberi érzések különböző rezdülései láttatják az alkotó belső gondolatainak ezernyi sokféleségét. A Gondolatok  kiállításcím pedig ezért sem véletlen. Egyre kevesebben vannak, akik gondolkodnak, még kevesebben vannak azok, akik érzékeny lelkű gondolatviláguk, küldetéstudatukból fakadóan kényszert éreznek, hogy időnként tollat, ecsetet fogjanak, papíron, vásznon örökítsék meg az őket körülvevő, méltán gondolkodásra, elgondolkodtatásra késztető világot. Ezek közé tartozik Tunyogi Bálint, aki festményein keresi a természeti, s emberi „titkokat”- hangsúlyozta a kiállítást megnyitó Kerecsényi Zoltán.
Tunyogi Bálint festményeit minden érdeklődő pápai december 1-ig tekintheti meg a HEMO nyitvatartási idejében díjtalanul.

Tóth Tamara


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!