Magához vonzotta a Kör - portré Pesei Petra pedagógusról


2009-11-16 08:45:20  | cikk:  | 


Még csak 25 éves, de máris óriási karriert futott be. Főállásban tanár, hobbiszinten fotós, és emellett oszlopos tagja a Pápai Képzőművész Körnek. Neve egyre több ember számára cseng ismerősen, hiszen városunk közéletében is egyre gyakrabban tűnik fel. Tegnap a nagysikerű Múzeumok Őszi Éjszakáján ő mutatta be az idén hatvanéves képzőművész kört.  Pesei Petra életének a rajz, a rajzolás mindig is része volt és az is lesz.

- Általános iskolában is rajztagozatos voltam, ahonnan művészeti szakközépbe mentem tovább Kaposvárra, azt követően továbbtanultam rajztanárnak. 2006 szeptemberében eljöttem a képzőművész körbe, hogy felkészüljek a záró rajzvizsgákra, mivel nem volt olyan magas színvonalú a képzés az iskolában. Aztán ott ragadtam. Egy összeszokott társaságba csöppentem bele - mondta a fiatal tanár.

A társaság a képzőművész körben nagyon vegyes volt akkor is, akárcsak ma, hiszen gimnazista és nyugdíjas együtt rajzol és sokat tanul egymástól. Teljesítményüket már számos városi és megyei kiállításon bemutatták. A legutóbbi az augusztusi Ajkán megrendezett Pápai Műhely című tárlat, ahol 7 alkotó mutathatta be tehetségét.

Pesei Petra 2007. október 24-e óta tanárként dolgozik a Tánc-Lánc Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, az idei a harmadik tanéve. Általános iskolás csoportjai vannak, elsőstől a nyolcadikosig, és emellett ő vezeti a vidéki kihelyezett tagozatot Nagyalásonyban.  A gyerekekkel rendszeresen részt vesznek rajzpályázatokon és olyan még nem volt, hogy ne hoztak volna el legalább egy díjat az adott versenyről. Tegnap vette át Balatonalmádiban a Horgásztam a Balatonon című országos rajzpályázat díját tanítványa, aki második helyezett lett. November 27-én, Pápán a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör Mesenap című rajzpályázatának díjátadója lesz, tanítványaival együtt izgatottan várja az eredményhirdetést. Diákjainak munkája kitűnik a többi pályázóéból, ezt maga Borbély Lajos, művész-tanártól kapta elismerésként. Idén van a harmadik éve, hogy tavasszal és ősszel Nagyalásonyban a helyi rajztanár vezetésével egy megyei rajzversenyen Petra diákjai rendszeresen az első három helyezettek közt végeznek. Tavaly a Márton-napi felvonulásra töklámpásokat készített diákjaival a tanárnő.

- Vannak nehéz pillanatok is, de amikor az év végi kiállítást felrakjuk, és együtt vannak a munkák, akkor elégedettség tölt el, és azok a nehéz pillanatok akkor elhalványulnak. Akkor eltörpül az, hogy milyen áron jutunk el odáig. Nagyon szeretem csinálni. Kimondhatatlanul jó érzés, amikor megrohannak a gyerekek és megölelnek, hozzák a kis rajzaikat, hogy ezt nekem csinálták. Egész archívumom van már a rajzokból - teszi hozzá nevetve a fiatal tanárnő.

Órán általában nem tematika szerint dolgoznak, hanem mindig van egy adott évszak vagy ünnep, és azon belül próbál olyan feladatokat adni Petra a nebulóknak, amelyek fejlesztik a fantáziájukat.

- Azt kell mondanom, hogy a mai gyermekeknek egyre szegényesebb a fantáziájuk, ennek legfőbb oka, hogy nem néznek mesét, vagy legalábbis nem építő jellegű meséket néznek, mesekönyvet pedig egyáltalán nem olvasnak már sajnos. Próbálok nagyon sok régi mesét bevinni nekik, akár rajzfilm formájában a magyar népmeséket, akár én olvasok fel nekik, vagy mi találunk ki mesét, és akkor ahhoz készítenek illusztrációt a gyerekek. Megrajzolják a díszleteit, szereplőit, magát a történetet - mondta a művész.

Már az ősember is ismerte a színeket, és tudatát foglakoztatta a megörökítés, az utókornak való átadás gondolata. A rajzolás öröme, a színek szépsége összehozza az embereket kortól függetlenül. Ráadásul aki egy csoport tagja lesz, legyen az bármilyen szakkör vagy sportág, közösségbe kerül, ami örökre meghatározhatja hátralévő életét. Segít megismerni önmagunkat és akár életre szóló barátokat is szerezhet. A rajzolás személyiség- és kreativitásfejlesztő. Akik rajzolnak, megtanulják az információkat másképpen feldolgozni és elismert stresszoldó hatása is van.

Tóth Tamara

Képek:

nincsenek képek

Városunkban már korábban is működtek nyilvános rajztanfolyamok, délutáni szabadtéri rajzfoglalkozások, az első mind közül azonban az A. Tóth Sándor művész-tanár által alapított máig létező kör. A művész-tanár az 1930-as évektől tartott művészi rajz címen foglalkozásokat a református kollégiumban, de a ’40-es évekre annyira megnőtt az érdeklődés e tevékenység iránt, hogy az iskola zavarása nélkül nem volt folytatható az alkotómunka. Így önálló szakkör szervezése vált időszerűvé. 1949-ben indult hivatalosan a Pápai Képzőművészeti Szabadiskola. Olyan legendás személyek köthetőek körhöz, mint A. Tóth Sándor, Cziráki Lajos, Szalay László, Hénel Gusztáv, vagy Závory Zoltán.
Napjainkban 1970 óta a Várkastélyban folyik az alkotómunka szombat délutánonként. Főként figurás tanulmányrajzok készülnek, de ha az időjárás kedvező, akkor a Várkertben vagy Döbröntén és környékén is készül néhány tájkép. A műhely tagjai alaposan megismerhetik egymást, ugyanis gyakran egymásnak ülnek modellt. Ez alól nincs kivétel, egyszer mindenki áldozatul esik a nemes cél elérése érdekében.
A kör tagjai sokan választották hivatásukká a rajzolás-festést, formaalakítást, mint például Heitler László, Ézsaiás István, Hencze Tamás, Ürmös Péter, Zsuppán István és Horváth Lajos; utóbbi 1996 óta máig a szakkör vezetője.
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!