Július elsejétől életbe lép az új hulladékkezelési helyi rendelet


2011-06-30 09:09:15  | cikk: HuHa  | 


Július elsejétől életbe lép az új hulladékkezelési helyi rendelet főképe
Pápa város képviselőtestülete májusi ülésén döntött a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról. Az új rendelet több jelentős módosítást is tartalmaz az eddig érvényben lévő rendelethez képest, ezek a változások pedig július elsején lépnek érvénybe. A rendelet különösen érinti az Öreghegyben, Törzsökhegyben és a Kishegyben élő lakosokat, hiszen péntektől nekik is egyedi hulladékgyűjtő edénybe (vagy Közszolg zsákba) kell gyűjteniük a hulladékot – az eddigi közösségi konténerek helyett -, az ingatlanonként gyűjtött hulladékot pedig a Közszolg Kft. járművei szállítják el. A rendelet legfontosabb változásait Molnár István, a városfejlesztési osztály vezetője foglalta össze.

-A legjelentősebb változások között említendő, hogy a Közszolg Kft. minden ingatlanra – több lakásos épületben lakásonként – egyedi szerződést köt az ingatlan tulajdonosával, használójával a kötelező közszolgáltatást igénybe vételéről. Ezeket a szerződéseket a közeljövőben kapják kézhez az ingatlanok tulajdonosai, akiknek a szerződést aláírva vissza kell juttatni a közszolgáltatást végző céghez. Ugyancsak jelentős változás, hogy megszűnik a Kishegyben, Törzsökhegyben és az Öreghegyben az eddigi konténeres hulladékgyűjtés és kezelés, és július elsejétől az itt élőknek is hulladékgyűjtő edényt vagy zsákot kell használniuk, a Közszolg Kft. autói pedig bemennek a hegyekbe és összegyűjtik a hulladékot. Egyes utcákban kötelező a gyűjtőedény megvásárlása és használata, más utcákban pedig a Közszolg feliratú zsákokat kell használni a szemét gyűjtésére. Hogy melyik utcában milyen módon kell a hulladékot gyűjteni, azt a helyi rendelet szabályozza.

A rendelet szabályozza az elfogadott szabályok megszegésének szankcionálást is. A képviselőtestület döntése alapján szigorúan büntetik az ingatlanon keletkezett települési hulladék elszállíttatásának elmulasztását, a közszolgáltatás igénybe vételére kötelezetté válás bejelentésének vagy az adatokban történt változás bejelentésének elmulasztását, a hulladék tárolására és begyűjtésére vonatkozó szabályok be nem tartását és a guberálást. Továbbá tiltja, hogy a hulladék termelője olyan gyűjtőedénybe helyezze el szemetét, melynek közszolgáltatási díját más fizeti meg, tiltja a folyékony, mérgező, tűz- és robbanásveszélyes valamint más módon veszélyes anyagok elhelyezését a gyűjtőedényekben, szankcionálja a nagydarabos hulladék begyűjtési rendjére vonatkozó szabályok megsértését, valamint bünteti azt, aki árusítási, szolgáltatási és más gazdasági tevékenysége során a közterületen keletkezett  hulladékot nem szállítja el. A fent említett esetek szabálysértésnek minősülnek, melyek a rendelet szerint helyszíni bírsággal vagy 50.000 Ft-os pénzbírsággal büntethetők. Molnár István osztályvezető arról is szólt, hogy a hulladékkezelési díjak nem változnak július elsejétől, de a rendelet az egy háztartásban lakók számához igazítja a kötelezően használandó gyűjtőedények nagyságát, mely alapján a díjfizetés történik. Így például a két fős háztartásokban legalább 50 literes hulladékgyűjtő edényt kell használni és ennek a díját megfizetni vagy 55 literes gyűjtőzsákot kell vásárolni. Olyan ingatlan esetében pedig, melyet 3-8 fő használ legalább 110 literes gyűjtőedény vagy 2 db 55 literes gyűjtőzsák használata kötelező. A hulladékkezelési rendeletben foglaltak gyakorlati megvalósításáról Mészáros Istvántól, a Közszolg Kft. megbízott vezetőjétől kaptunk tájékoztatást.

-Minden ingatlantulajdonossal egyedi szerződést köt a szolgáltató. Ez jelentős változás, hiszen eddig a lakótelepeken a lakóközösséggel szerződött a Közszolg Kft., mostantól pedig lakásonként kötjük meg a szerződéseket és a szolgáltatásért járó díjat is egyedileg kell megfizetni. Az Öreghegyben Törzsökhegyben és Kishegyben – tehát a szolgáltatásba újonnan bevont területeken – is egyénileg kell gyűjteni és elszállításra kihelyezni a hulladékot. Azt, hogy mely utcákban kell gyűjtőedényt használni és hol kell gyűjtőzsákot alkalmazni a rendelet melléklete pontosan meghatározza, méghozzá az alapján, hogy a begyűjtést végző autó be tud-e menni az adott utcába vagy sem. Ahová a gyűjtőautó be tud hajtani, ott kötelező az edényzet használata, a többi helyről pedig a zsákokban hordják ki a Közszolg kisebb járművei a szemetet. A zsák megvásárlásával az ingatlantulajdonos a hulladék elszállításának és kezelésének díját is megfizeti, így ezekhez az ingatlanokhoz külön számla nem megy, de az ingatlanokra ugyanúgy meg kell kötni az egyéni szerződéseket.

Hulladékelszállíttatásra ez utóbbi esetben csak a Közszolg feliratú  (sárga) zsákok használhatók, melyeket a cég irodájában lehet beszerezni, az egyéb beszerzési helyeket a Kft. a közeljövőben a honlapján megjelenteti. Mészáros István arra is felhívta a figyelmet, a szerződéseket júliusban kézbesítik az ingatlantulajdonosoknak, ha valakihez nem érkezik meg júliusban a szerződés, kérik, hogy keresse fel a Közszolg Kft. irodáját a szerződés megkötése végett.

-A szerződéskötés kötelező, megtagadni nem lehet, hiszen kötelező közszolgáltatásról van szó. A rendeletben foglaltak – köztük a díjfizetésre vonatkozó szabályok - azok számára is kötelezően érvényesek, akik nem írják alá, vagy nem juttatják vissza a cégnek a szerződést.

Az új rendelet életbe lépésével, a hulladékszállítás jól bevált rendje nem változik meg, tehát továbbra is a megszokott napokon kell kihelyezni a hulladékgyűjtő edényeket, zsákokat. A három új szolgáltatásba bevont területen (Öreghegy, Kishegy, Törzsökhegy) hétfőn fogják elszállítani a hulladékot. Mészáros István úgy fogalmazott, a kezdeti időkben némi fennakadás lehet a hegyekből történő hulladékgyűjtésben, ezért türelmet kérnek a lakóktól és a Közszolg Kft. is türelemmel lesz a rendszerbe most bevont területeken élőkkel. Az új rendszer kialakulását követően a hegyekben eddig használt nagy konténereket beszedik és csak az egyedileg gyűjtött – edényben vagy zsákban elhelyezett - hulladékot szállítják el. A hegyekben hétvégi házzal rendelkezőknél keletkezett szemetet Közszolg zsákban ugyancsak ki lehet helyezni az ingatlan elé a gyűjtő napokon, hiszen azt is elszállítja a szemetesautó.

A rendelet 3. számú melléklete tartalmazza azon utcák jegyzékét az Öreghegy, Kishegy és Törzsökhegy vonatkozásában, ahol kötelező a hulladékgyűjtő edény beszerzése és használata.

A rendelet 4. számú melléklete pedig azoknak a hegyekben lévő utcáknak a listáját tartalmazza, ahol gyűjtőzsákban kell gyűjteni és kirakni az összegyűlt hulladékot.

A rendelet 5. számú melléklete a kötelezően igénybe veendő gyűjtőedények, gyűjtőzsákok méretét tartalmazza, melyeket az ingatlantulajdonosoknak heti rendszerességgel kell használni.

A települési hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló rendelet teljes terjedelmében a Közszolg Kft. honlapján olvasható.  www.kozszolg.hu

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!