A Ballában is véget ért a tanév


2011-06-17 17:41:35  | cikk: mo  | 


A Ballában is véget ért a tanév főképe
Ballagással egybekötött évzáró ünnepséget tartottak ma délelőtt a Balla Róbert Téri Általános Iskolában. A 2010-2011-es tanévben 19 osztályba 170 tanuló járt az intézményben. 3 napközis és 1 tanulószobai csoportot működtettek. A napi oktató-nevelőmunkát 39 nevelő látta el. Ezek mellett 7 térítésmentes szakkörben folytattak tehetséggondozást, és átlagosan osztályonként heti 2 órában felzárkóztatást - hangzott az összegzés a tanévzárón. 
Az ünnepségen Csutiné Papp Orsolya igazgató kihangsúlyozta, maradéktalanul elvégezték azokat a feladatokat, amit a tanévre célul tűztek ki. Voltak vidám és szomorú pillanatok, voltak szép sikerek és esetenként kudarcok is. Mindezek ellenére sikeres tanévet tudhatnak maguk mögött – fogalmazott az igazgató. 
A Balla Róbert Téri Általános Iskolában 26 tanuló nem teljesítette a minimum követelményeket. Közülük 18 tanuló számára adódik arra lehetőség, hogy intenzív nyári tanulással felkészüljön a javítóvizsgára, és annak sikere után volt osztálytársaival együtt folytathassa tanulmányait. 
A 2010/11-es tanév bezárását követően a két ballagó osztály verses műsorral köszönte meg a pedagógusok és a szülők áldozatos, odaadó munkáját. 

Az iskolában kiváló tanulmányi eredménye miatt igazgatói dicséretben részesültek:
Kardos Bence 5. osztály
Pad Dániel 10. osztály
Horváth Enikő 9. osztály

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!