Iskolai sportnap az Erkelben


2011-06-14 13:22:53  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Iskolai sportnap az Erkelben főképe
A tanév végéhez közeledve az intézmény évről-évre különböző programokkal igyekszik emlékezetessé tenni a tanítás utolsó napjait. Rendeztek már családi juniálist, sportági vetélkedést is, ezúttal nyolc állomásból álló sportvetélkedőt állított össze a tanári kar az alsós-, és felsős osztályok számára. A feladatok között dekázás, medicinlabda áthordás, szlalom, zsákban futás, hármasugrás, büntetődobás, célbadobás, váltófutás és egy akadálypálya szerepelt. Horváth Imre, az iskola testnevelője elmondta, idén szinte az összes tanulót sikerült mozgásra bírni.
- Az állomásos feladatok mellett a rendőrség munkatársainak közreműködésével kerékpáros ügyességi versenyt rendeztünk, de a gyerekek a Tűzoltósághoz is ellátogattak, ahol szintén feladat várt rájuk. Osztályonként nyolc lány és nyolc fiú alkotta a csapatot, így a tanulólétszám közel 90 százalékát sikerült megmozgatni. A diákokra nem lehet panasz, hiszen maximális odaadással hajtották végre a feladatokat, a versenyszámok sokszínűsége miatt mindenki megtalálhatta a hozzá legközelebb állót.

Az eredmények hamarosan.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!