Tanárok kergetik a labdát Pécsen


2009-11-13 09:10:40  | cikk:  | 


Tanárok kergetik a labdát Pécsen főképe
A Türr István Gimnázium és Kollégium tantestületének labdarúgócsapata holnap Pécsett egy kispályás tornán lép pályára, ahol az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő iskolák tanerőivel mérik össze tudásukat. Az esélyeket lehetetlenség megjósolni, két éve Zalaegerszegen negyedik lett a csapat, azonban tavaly Pápán sereghajtóként végeztek.

A részletekről és a várható esélyekről Grőber Attilát, az Arany János Tehetséggondozó Program felelősét kérdeztük.

- Erről a programról tudni kell, hogy a hátrányos helyzetű diákokat támogatja és 23 középiskola vesz benne részt. Évről-évre a diákok és a tanárok számára is szoktak programokat szervezni, ennek egyik részét képezi ez a focitorna. Tavaly mi rendeztük ezt a kupát és rendkívül udvarias módon valamennyi vendégünket magunk elé engedtük. Annak ellenére, hogy az eredmény elmaradt a várttól, a hangulatra nem lehetett panasz, több száz diák drukkolt nekünk, ami nagyon jó érzés volt. A Pécsre utazó alakulatot 9 most is itt dolgozó „játékos” alkotja, de dr. Áldozó Tamás és Horváth Imre is elfogadta a meghívásunkat, akik maguk is tanítottak vagy óraadók voltak itt, velük kiegészülve 11-en utazunk el ma a baranyai megyeszékhelyre. Ennek a kirándulásnak alapvető célja, hogy mozogjunk és kikapcsolódjunk valamint az, hogy minél jobban megismerjük az ebben a képzésben dolgozó kollégákat.

A Türr tanári csapata ma délben indul Pécsre, a mérkőzéseket holnap játszák.

Haraszti Gábor

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!