Házi rangadók az utánpótlás bajnokságban


2011-06-08 21:08:13  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Házi rangadók az utánpótlás bajnokságban főképe
Az U-19-es és az U-17-es pontvadászatban is presztízsmérkőzéseket rendeztek a szezon utolsó bajnokiján. A műfüves pályán előbb az U-19-es korosztály lépett pályára, Jevgenyij Baranov csapata Marton Miklós fiai ellen szerepelt. A találkozót 2-1-es félidőt követően 5-2-re hozták le az idősebbek, amivel jelenleg a harmadik helyen tanyáznak 62 ponttal. Mögöttük 61 egységgel a Sopron áll, ám ők két találkozóval kevesebbet játszottak, nagyon valószínű, hogy a pápaiak a negyedik helyen zárják az idei küzdelmeket, míg az U-18-asok a tizedik hely jutott.
PELC – PELC U-18 5-2

Az U-17-eseknél a presztízsen kívül nem volt különösebb tétje az összecsapásnak, az már korábban eldőlt, hogy Szalai Attila tanítványai idén felállhatnak a dobogóra, míg Kálmán István együttese a kilencedik helyen zár. A 90 perc során tíz találatnak tapsolhattak a kilátogatók, végül esélyeshez méltóan az idősebbek begyűjtötték idei 25. győzelmüket.
- Az ilyen meccsek számunkra nagyobb rangadók, mint a Gyirmót vagy az ETO elleni meccsünk – nyilatkozta Szalai Attila vezetőedző. A fiúk nagyon készülnek, szeretnék megmutatni, hogy ők a jobbak, amit a táblázaton elfoglalt helyezés is mutat. Taktikailag nem készültünk mára, azt mondtam a fiúknak, hogy játszanak felszabadultan, élvezzék a játékot. Nem lehet panaszra okunk idén, 120 százalékosan teljesítettünk, tavasszal csak egy vereséget szenvedtünk, emellett legyőztük az Illés Akadémát, Gyirmóton is tudtunk nyerni 6-1-re, örülünk a harmadik helynek.

PELC – PELC U-16 6-4
(Gsz.: Venczel Zoltán, Szabó Bálint 3, Novák Csanád, Földes Ádám ill. Horváth Ádám 2, Kovács Tibor, Réthi Krisztián)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!