Ahol kincsed van, ott lesz a szíved is - III. Veszprém Megyei Evangélikus Találkozó


2011-06-05 19:09:07  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Ahol kincsed van, ott lesz a szíved is - III. Veszprém Megyei Evangélikus Találkozó főképe
2007 óta, a Nyugati Dunántúli Evangélikus Egyházkerület idén harmadik alkalommal rendezte meg a Veszprém Megyei Evangélikus Találkozót. A találkozó vezérigéje Máté evangéliumából, a hatodik fejezet 21. versében található és így hangzik: „Ahol kincsed van, ott lesz a szíved is”. Történelmi oka van, hogy Pápa környékén van a legtöbb evangélikus gyülekezet - tudtuk meg Polgárdi Sándortól.
- A találkozó lehetőséget biztosít a 26 anyagyülekezet tagjai és az egyházi vezetők közötti tapasztalatcserére, az élmények egymás közti megosztására, emellett kitűnő alkalom arra is, hogy megélje a falusi gyülekezetben szolgáló evangélikus lelkész a nagy gyülekezet örömét, hisz a nyitó istentiszteleten ma délelőtt közel 800 hívő volt jelen - mondta az esperes.
A nyitó istenstisztelen Ittzés János hirdetett igét. A nyugdíjba vonuló püspök úgy fogalmazott, a találkozó lényege, hogy az evangélikusok a közös dolgaikról beszélni tudjanak, megismerjék egymást és erősítsék egymást közös hitük által.
- Minden ilyen regionális találkozási alkalmat fontosnak tartok, mert a gyülekezeteinkben, a szórványhelyzetben élő evangélikusok sokkal kevesebb erőt gondolnak, képzelnek az egyházunkba, az egyházunk szívébe, mint ahogy az valóságosan létezik. Ezekbe a maroknyi közösségbe összejött hittestvérek itt ma átélik, ha nem is a tömegélményt, de legalább azt, hogy nem vagyunk olyan kevesen.
A Nyugat Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke a maga részéről nem lát drámai változást az elmúlt öt évhez képest a statisztikai adatokban, melyek az evangélikus gyülekezeteket és a dunántúli községeket is elöregedő, fogyó közösségeknek jellemzik.
- A mi kérdésünk a túlélés kérdése, az életben maradás kérdése, és ez valójában beleilleszkedik a nemzet fennmaradásának kérdésébe, hiszen, ha fogy az egyház közössége, az a település közösségének a fogyását is jelenti. Ha katasztrofálisak a születési mutatók, akkor nem csak a mi gyülekezeteink anyakönyvei maradnak üresen, hanem az egész közösség megrendül és ennek nagyon messze vezető - de legalább manapság már őszintén említett - összefüggései vannak.
Ittzés János a jövő szempontjából fontosnak tartja azt, ha egy húsz-harmincfős közösség markánsan, egymás iránti szeretettel, a közösségért érzett felelősséggel megéli a hitét, szerinte annak ma is van vonzóereje és ezt nem lenne szabad elfelejtenie az evangélikusoknak.
A püspök 2000 szeptemberében kezdte meg szolgálatát. Július végén az evangélikus egyház törvényei alapján eléri a maximális aktív szolgálatra biztosított életkort és nyugdíjba megy.  Az elmúlt tíz év és tíz hónap tartalmas időszak volt, hisz az 1952-ben belső egyházi kollaborációban az állam által felszámolt evangélikus egyházkerületet az ezredfordulón újra kellett szerveznie.
- Az a reménységünk, hogy valami elkezdődött és biztos vagyok benne, hogy a sok évszázados tradíciót egyrészt magunkkal kell hozni, másrészt meg kell találni az új, jövőbe vezető utakat és lehetőségeket. Ezt kívánom az utódomnak és a Dunántúlon élő evangélikusságnak, benne a Veszprém megyében élő hittestvéreimnek is - fogalmazott a püspök.
Délután a Sportcsarnokban fórumbeszélgetésen vett részt több evangélikus értelmiségi, mint Boros Bánk Levente politológus, Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter, Ittzés János püspök, Szabó György egyházkerületi felügyelő, Kopf András somlószőlősi lelkész, dr. Birkás Antal, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője, Lengyel Anna, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos felügyelő-helyettese.
Az egyház jelenlegi helyzete, mit jelent evangélikusnak lenni, az evangélium tanításai – ezek voltak a fórum központi témái. Polgárdi Sándor számára a fórum tanulsága a nyitottság volt.
- Az evangélikus értelmiségiekkel való beszélgetés során nyilvánvalóvá vált, hogy az egyház értékeket hordoz és ezek az értékek továbbadandók. Egészen másként létezünk a múlandó világban, mint bármely civil szervezet, az egyháznak maradandó értékeket kell tovább adni a meglévő gyülekezetekben és még inkább meg kell szólítani a fiatalokat, akiknek itt van a helyük. Ez a jövő egyik nagy feladata és kihívása számunkra - összegezte a közel egy órás kerekasztal beszélgetést az esperes.
A rendezvényt a megyében működő gyülekezeti kórusok fellépése és egyéb műsorok is színesítették, mint például a csikvándi, a veszprémi, a marcaltői kórus, a pápai Gyurátz Ferenc Általános Iskola és a Takácsi Kenderszer Néptánccsoport és Népdalkör műsora.
A szervezők a gyermekeket és a fiatalokat a szomszédos Petőfi Sándor Gimnázium aulájában kreatív-és drámafoglalkozásokkal várták.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!