Színes volt a Játékfesztivál szombati sportkínálata


2011-06-04 23:35:40  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Színes volt a Játékfesztivál szombati sportkínálata főképe
A Miniolimpián kívül széles volt a mai nap sportprogramja, többek között kötélhúzó verseny, karate bemutató, erős emberek országos versenye, BMX, gördeszka, görkori, roller és flatland bemutató és szkanderverseny is sok érdeklődőt vonzott.
A Pápai kistérség csapatai kötélhúzó versenyen bizonyíthatták erejüket. A díjazás is kecsegtető volt, hiszen a győztes csapat saját faluja ifjúságának összes 10-14 éves tagját juttathatta 10-10 alkalmas júliusi bérlethez a Pápai Várkertfürdőbe. Egy csapatban tíz fő, öt felnőtt és öt gyermek szerepelhetett. Kilenc község fogta meg a kötél végét, a nevezőket három hármas csoportba sorsolták. Az első alkalommal megrendezett versenyen végül Nemesgörzsöny örülhetett, miután nagy küzdelemben legyőzték a nyárádiakat.
A Griff KSE minden évben látványos bemutatóval lepi meg a közönséget, idén sem volt ez másképp. Szorgalmas, napi többszöri gyakorlásnak köszönhetően látványos deszka-, és téglatöréseket mutatott be a 15 fős csapat.
- Igyekszünk, rövid, pörgős, látványos bemutatót elhozni azoknak is, akik amúgy kevesebbet hallanak rólunk – mondta Szalóki Sándor klubvezető. A gyerekek jól felkészültek, a több éves munka kezd beérni, jól mutatja ezt a Kapuváron elért remek eredményeink is. A téglatörésekre fizikálisan és mentálisan is sokat készültünk, rendszeresen kell erősíteni az öklöt, sípcsontot, könyököt. A deszkatöréseknél a legkisebbek is megmutathatták mit tudnak, annál is inkább, mivel itt nem az erő, hanem az ügyesség a fontos.
Az erő velük van” volt a mottója idén is az erős emberek versenyének, négy versenyszámban hat versenyző hajtotta végre a nehezebbnél nehezebb feladatokat.
- Kamionhúzás, kőgolyó emelés, hordópakolás, lengősúly cipelés és egy összetett feladat szerepel az idei versenyben – mondta Darázs Ádám. Sajnos az időjárás nem fogadott minket a kegyeibe, de bízom benne, hogy a közönség hozzásegíti a versenyzőket a jó eredmények eléréséhez. Négy felvidéki srác mellett két hazai versenyzővel is találkozhatunk, a legfőbb esélyes Mengyi Rajmund Tiszaújvárosból. Mindig szívesen jövünk Pápára, hiszen az ország egyik legjobb közönsége van itt.
Az amatőr szkanderverseny idén is sokakat vonzott, közel 30-an neveztek a Fesztiválsátorban, Nagy Szabolcs a Titán SE elnöke elmondta, amellett, hogy a sportágat népszerűsítik, az egyesület nem titkoltan további tagokat is szeretne toborozni.
- A mai napon csak amatőrök indulhatnak, tehát a Magyar Szkander Szövetség által regisztrált versenyzők nem nevezhettek. Azért különleges ez a mai nap, mivel a három serdülő versenyzőnket ma dobjuk be a mélyvízbe, Stumpf Dávid, Stumpf Ádám és Stumpf Krisztián is ma debütál. Ők a jövő nagy reménységei, bízom benne, hogy sikerrel veszik az első akadályt.

Az amatőr szkanderverseny végeredménye:
Női 1. Veiland Henriett 2. Veiland Brigitta 3. Stumpf Teréz
Serdülők (45 kg) 1. Pereznyák Ferenc 2. Stumpf Krisztián
Serdülők (60-70 kg) 1. Stumpf Dávid 2. Stumpf Ádám 3. Lengyel Bence
Junior (60-70 kg) 1. Stumpf Dávid 2. Stumpf Ádám 3. Fehér Flórián
Junior (+ 70 kg) 1. Pokorni Béla 2. Csányi István 3. Czuczai Gergő
Felnőtt (70 kg) 1. Dernóczi Balázs 2. Kovács Balázs 3. Gáti Péter]
Felnőtt (80-95 kg) 1. Orbán Attila 2. Hujbert Richárd 3. Soós Tamás
Felnőtt (+ 100 kg) 1. Kató László 2. Németh Attila 3. Varga Attila
Junior bal kéz (72 kg) 1. Czuczai Gergő 2. Kovács László
Abszolút első helyezett: Kató László

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!