Középpontban a játék - 21. Pápai Játékfesztivál


2011-06-01 11:12:07  | cikk: mo  | 


Középpontban a játék - 21. Pápai Játékfesztivál főképe
Egy kicsit olyan, mint az eddigiek, egy kicsit azonban más is – így jellemezte a 21. Pápai Játékfesztivált dr. Áldozó Tamás polgármester mai sajtótájékoztatóján. A Játékfesztivál programjaiban idén is helyet kaptak azon civil szervezetek, baráti körök, egyesületek, klubok programjai, melyek minden évben felajánlják részvételüket e nagyszabású rendezvénynek. Így idén hatodik alkalommal szervezik meg például a Jótékonysági Motoros Napot, hagyományos kísérőprogram az óvodapedagógiai szakmai konferencia, a Sámán Makett Klub kiállítása vagy éppen az amatőr művészeti csoportok bemutató produkciói is.
Az idei Játékfesztivál azonban más, mint a többi, hiszen ezúttal sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a kistérség települései. Számos programban számítanak a részvételükre, lesz például főzőverseny és kötélhúzóverseny is, ez utóbbinak igencsak csalogató tétje van, hiszen a győztes településen élő 10-14 éves fiatalok számára a Várkertfürdő 10 belépésre jogosító bérletet ajánlott fel. A rendezvény újdonsága a családok számára szervezett vetélkedő is, amelyben ügyességi és sportos feladatokban mérhetik össze erejüket, tudásukat a családok. A családi vetélkedő győztesei szintén fürdőbelépőkkel gazdagodhatnak.
A Játékfesztivál – a korábbihoz hasonló – 11 millió forintos költségvetésből kerül megrendezésre, melyből 2.370000 forint támogatói felajánlás, ezenkívül több szervezet, vállalkozás természetbeli felajánlással segíti a program sikerét, így például a Veszprém Megyei Vadászkamara és a Várkertfürdő.
Áldozó Tamás a sajtótájékoztatón köszönetét fejezte ki a civil szervezetek, egyesületek, baráti körök és egyéb klubok irányába, akik áldozatos munkájukkal hozzájárulnak a rendezvény sikeréhez. 

A sajtótájékoztatón Veszpréminé Turtsányi Valéria, a Jókai Mór Művelődési Központ igazgatója számolt be a kiemelt programokról. 120 program, 9 kiállítás, 60 kitelepülő sátor, 8 helyszínen – számokban így fest a Játékfesztivál rendezvénye. A helyszínek közül természetesen kiesik a Fő tér, ugyanakkor a Szabadtéri színpad kiemelt porondja lesz a rendezvénynek, hiszen itt kapnak helyet a koncertek, a nyitó-és záróceremónia, de más fajsúlyos programok is.
A programok összeállításánál különös figyelmet fordítottak arra, hogy minden korosztály megtalálja a neki tetsző eseményt. Így az állandó programok között idén is lesz Aprajafalva képességfejlesztő és kreatív foglalkozásokkal, katonai bemutatósátor repülőgép-szimulátorral a felnőtteknek valamint Kalandfalva magaslati akadálypályával és retro vidámparkkal. A Játékfesztivál programjainak összeállításánál a szervezők filozófiája, hogy a másság is teret kapjon a rendezvényen. Együtt élünk címmel mind a gyerekek, mind a felnőttek bepillantást nyerhetnek a fogyatékkal élők mindennapjaiba. A Játékfesztivál programjai közül természetesen nem maradhatnak ki a népművészet értékeit, és a történelmi hagyományokat felvonultató események, kiállítások.
Veszpréminé Turtsányi Valéria a programok kapcsán elmondta, a Játékfesztivált nagyszabású Piramis koncert, majd pedig tűzijáték zárja. A koncert a Szabadtéri színpadon lesz, a látványos tűzijáték azonban megtekinthető a Szent István útról is. Az út egy szakasza – a Török Bálint utcától az OTP bank épületéig – le lesz zárva a ceremónia idejére.           


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!