A megújult Munkácsy Mihály Általános Iskolában járt Kontrát Károly államtitkár


2011-05-25 21:09:52  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


A megújult Munkácsy Mihály Általános Iskolában járt Kontrát Károly államtitkár főképe
Dr. Kontrát Károly államtitkár ma délután Pápára érkezett. Járt a Munkácsy Mihály Általános Iskolában, ahol Unger Tamás alpolgármesterrel és Egyházi Viktorné igazgatónővel együtt megtekintette az Európai Uniós projekt keretén belül megvalósult beruházás lezárult első építési ütemét.
- A munka nagy része elkészült és nagyon örülök annak, hogy a szépsége és a modernsége mellett megőrizte azt a kertvárosi hangulatot, amiért szeretnek ebbe az iskolába járni a diákok. Annak is nagyon örülök, hogy annak idején, mint a városrész egyik képviselője támogathattam ezt a beruházást és gratulálok az igazgató asszonynak, a képviselőtestületnek, a tantestületnek pedig jó munkát kívánok! Eddig is jó volt ide járni, most pedig még inkább öröm lesz itt tanulni és oktatni egyaránt - mondta Kontrát Károly, a körzet egykori képviselője az iskola körbejárása után.
Egyházi Viktorné kiemelte, a talpraesett önkormányzatnak köszönhető, hogy a beruházás megvalósult és sikeres lett a pályázat. A Munkácsy Mihály Általános Iskola 567 tanulójával a második legnagyobb általános iskola a városban, az ott dolgozó nevelők és ott tanuló diákok számára külön öröm volt, hogy láthatták a nagy munkálatokat.
- Bízunk abban, hogy augusztus 31-én átadásra kerül, belakhatjuk a most kongó iskolát, otthonossá téve jó pedagógusokkal, magas osztálylétszámmal. Nehéz év lesz a hátunk mögött június 15-én, de tudtuk, hogy egyszer ennek a végére érünk és egy nagyon szép, korszerű iskolában taníthatunk majd. Látjuk az alagút végét
Unger Tamás alpolgármester kihangsúlyozta, a Munkácsy Mihály Általános Iskola egy különösen jó példája annak, hogy Pápa Város Önkormányzata mennyire foglalkozik a közoktatás ügyével, hiszen ez lesz a harmadik teljesen felújított általános iskola a városban három óvoda és egy középiskola mellett. Emellett a városban egyedülállóként a korábban elkezdődött szakmai fejlődés mellé most infrastrukturális fejlesztés is párosult, így teljessé téve az iskolai életet.
- Remélem, hogy a jövőben hasonlóan tudunk majd fejleszteni ezen a területen, hiszen meggyőződésünk, hogy az oktatás mindennek az alapja és itt nem csak épületekre gondolunk, hanem a nevelési tevékenységre is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!