Zalaegerszegen is nyert a Lombard II


2011-05-22 11:07:53  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Zalaegerszegen is nyert a Lombard II főképe
Az NB III-as bajnokság 27. körében ZTE II – Lombard II derbit rendeztek. A ZTE Arénában játszott mérkőzésen a sérültek közül Dóczi és Csepregi is vállalta a játékot. Nagyon agresszívan kezdett a Lombard II és egy pillanatig sem engedte kibontakozni a hazaiakat. A 27. percben Somogyi szögletét Csepregi csúsztatta meg és a középen érkező Dóczi közelről fejelt a kapuba. Ezután a ZTE II pontrúgásokból veszélyeztetett, de nem jártak eredménnyel. A második félidőben nagyon bekezdett Balázs Zsolt csapata, de nem tudtak mit kezdeni a vendégek védekezésével, akik a pontrúgásokat és a rengeteg felívelést könnyedén hárították. A vendéglátók két tizenegyest kértek számon a játékvezetőn, előbb az 58. percben Krajczár jobboldali beadását Mátyás három méterről kapura akarta fejelni, de a vendégvédő a hazaiak szerint két kézzel fellökte. A játékvezető továbbengedte a játékot. A másik vitatott szituáció tíz perccel később alakult ki, Vittman tört be a 16-oson belülre, ahol a vendégvédők szerelték, a ZTE játékosai lerántást reklamáltak, de a játékvezető sípja most is néma maradt. Ezután többször kiszabadultak a nyomásból a pápaiak és csak a pontatlanságokon múlott, hogy nem tudták növelni az előnyt a védekezést teljesen feladó ZTE II ellen, Lombard II megérdemelten nyert.

Nagy Mihály: Furcsa volt úgy ülni a kispadon, hogy az ellenfél csapatában tíz olyan játékos lépett pályára, akiket éveken át neveltem. Nagyot küzdött a csapat, mert sérülések miatt hármat kellett cserélnem, ami nagyon nehézzé tette a meccset, ezért dicséretet érdemelnek a gyerekek.

ZTE FC II - Lombard Pápa II 0-1 (0-1) Gsz.: Dóczi

Zalaegerszeg, 100 néző

ZTE FC II: Novakovic - Mavolo, Nánási, Major, Balogh B. - Mátyás, Keszei - Jasarevic (Krajczár), Barna (Szabó P.), Horváth P. (Németh M.) - Vittman

Lombard Pápa II: Hajgató – Domján, Borsos, Karácsony, Kaszás – Peric, Wéninger, Dóczi (Kiss T.), Füredi (Horváth T.), Somogyi – Csepregi (Nyári)

További eredmények:
Balatonfüred – Hévíz FC 1-0
Csorna – Büki TK 1-0
Celldömölk – Várpalota 1-1
MTE 1904 – Badacsonytomaj-Tapolca 2-2
Kőszeg – Sopron 0-12

A bajnokság élmezőnye:
1. Sopron 64 pont
2. Lombard II 61
3. Hévíz FC 57
4. MTE 1904 47
5. Balatonfüred 46

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!