Megújult a „Petőfis Gyúrda”


2009-11-10 15:11:51  | cikk:  | 


Megújult a „Petőfis Gyúrda” főképe
Közel 5 éve működik a Petőfi Sándor Gimnázium épülete mögött, a „Petőfis Gyúrda” elnevezésű konditerem. Az iskola diákjai eleinte viszontagságos körülmények között tudták használni az edzőtermet, mára azonban az teljesen megújult, így néhány apróbb fejlesztéstől eltekintve, gyakorlatilag késznek tekinthető. Huszár Endre, a Gimnázium igazgatója elmondta, hogy a Sportcsarnok gyakran foglalt, így a délutáni sportolási lehetőség korlátozott volt a diákoknak, ám a konditerem kialakításával ez a probléma is megoldódott.

- Mivel saját tornateremmel nem rendelkezünk, fontosnak tartottuk, hogy lehetőséget biztosítsunk diákjainknak a mozgásra. Egy raktárhelyiségből alakítottunk ki egy kondíciónáló termet, ahova a tanulók mellett a tanárok is előszeretettel járnak. Az edzőterem használata a diákjaink számára ingyenes, ami azért is fontos, mivel a városban meglehetősen borsos áron lehet konditerembérlethez jutni. Sajnos csak az év egy részében használható a „gyúrda”, nem megoldott a fűtés és a zuhanyzás, a következő időszakban ezeket szeretnénk megvalósítani.

Koncz János, a Petőfi testnevelője szerint is hasznos a helyiség, ahova a meglévő felszerelések mellé pályázatokon keresztül további eszközöket szeretnének vásárolni.

- Az alapvető erősítő berendezések – súlyzók, fekvepad, francia rudak, Kettler-Multi gép, bordásfal – mellett remek kikapcsolódási lehetőség a ping-pong asztal, de van egy boxzsákunk is, amin a tanulók levezethetik a tanórákon felgyülemlett feszültséget.

A Petőfi iskolaudvarán is történtek fejlesztések, ami elsősorban a labdajáték szerelmeseinek nyújt tartalmas kikapcsolódási lehetőséget.

- Folyamatosan pályázunk, az álmunk egy rekortán borítású pálya lenne körbe palánkkal, de ez elég tetemes összeg lenne, úgyhogy egyelőre bitumen borításra pályázunk. Nyáron a kosárlabda pályát szerettük volna felújítani, szerencsére megnyertük a tendert, így új gyűrűvel, új hálóval és felújított pályával kezdtük az őszt. A középvonalnál keresztben két focikaput is felszereltünk, így amennyiben az időjárás engedi streetballozni és focizni is lehet.

A testnevelő elmondta, hogy nemcsak tanítás után, hanem lyukasórákban is népszerű a hely, a jó idő beköszöntével pedig akár házibajnokságokat is tudnak majd rendezni.

Haraszti Gábor

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!