Véber: „Nincs miliője a helyi focinak”


2011-05-18 13:53:36  | cikk:  | 


Véber: „Nincs miliője a helyi focinak” főképe
Véber Györgyöt megdöbbenti, ha a sajtó csodálkozik a nyílt kritikáin. A Lombard Pápa focicsapatának edzője időnként keményen bírál, szerinte éppen azért nézhetetlenek a magyar bajnokik, mert kollégái egy "ocsmány játék" után is képesek kibúvót találni. Az egykori újpesti játékmester úgy látja, az akadémiákról kikerülő játékosok nem váltják meg a világot, ám ha valaki "rúg két görbét meg egy egyenest", már viszik is külföldre - többet között erről is beszélt az origo.hu-nak adott interjújában.
- A szakmai vonalért én felelek, egy személyben döntök, és vállalom a felelősséget – mondta Véber György. Ám nekem van egy nagy problémám ezzel: amikor véleményt formálok, csak elmondom a szakmai meglátásaimat. Erre megdöbbenve látom, hogy a média ezt úgy kezeli: "Úristen, mit mondott?!" Számomra pont az kacagtató, amikor egy csapat át sem megy a félpályán, a kolléga meg azt nyilatkozza utána, hogy jól játszottak, csak ez vagy az nem sikerült. Ezért nézhetetlenek a magyar bajnokik, mert egy ocsmány játékra azt mondjuk, kis szerencsével nyerhettünk volna. Az én bírálatom nem személyeskedés, csak a véleményem a játékról, másrészt ha kritizálok, abban én is benne vagyok, hiszen én készítettem fel a csapatot. Az öltözőben olyan sokszor azért nem kellett bírálni, bár olykor keményebben is elmondom a véleményem. Máskor viszont lelkesen megdicsérem őket. A kritikáim mindig szakmai alapokon nyugszanak, a dicséret meg néha pszichológiai fegyver, van, hogy túldicsérek. Olyat viszont soha nem nyilatkoztam, hogy a bírók miatt vesztettünk, pedig állítólag a játékvezetőkkel is van bajom. A fejlődéshez nyilván az én szakmai munkámnak kell jobbnak lennie. Nagy csodák nincsenek, egy állandóságot képviselek, megvan a rendszer, amiben dolgozunk. Ahhoz, hogy a táblázaton néhány helyet előrelépjünk, bárki bármit is mond, már kell minőségi igazolás. Én konkrétan két olyan játékost szerettem volna, akik a nehéz szituációkat jól kezelik, mert most ez a gond a csapattal. Bármilyen furán is hangzik, nekünk most öregíteni kellene.
- A vidéki klubok egyre inkább uralják a bajnokságot, mi ennek az oka? Önnek van tapasztalata a fővárosról és vidékről is.
- Maradjunk a Videotonnál és a Debrecennél, mert bár a Paks, a Kaposvár és a ZTE is megsüvegelendő, de hosszú távon a Videoton és a Debrecen képes tartani a tempót. Vidéken egy város van a csapat mögött, Újpesten a IV. kerületi önkormányzat, amely már messze nem tud úgy segíteni. Nem tudom elfogadni, hogy olyan múltú csapatok, mint az Újpest vagy a Kispest, ott kullogjanak hátul. Egy-egy gyenge idény persze előfordulhatna, de ezek a csapatok évek óta gyengélkednek. A Pápa bázistalan klub, két éve vagyunk az első osztályban, ez öt pont mínuszt jelent egy szezonban. Nem tudom ezt jól megfogalmazni, csak érzem, mert itt vagyok edző. Ez valami megfoghatatlan, de nincs miliője a helyi focinak. Jött a Fradi, és a Fradi-címer 1-0-s vezetést jelentett ellenünk. Azért tartom elfogadhatatlannak, ahogy az Újpest áll már évek óta, mert ott adott ez a miliő.
- Lehetséges, hogy egy kisebb, vidéki csapatnál sokkal jobban működhet az őszinte stílusa, mint Pesten, ahol talán könnyebben lesz sztár, akinek megy a játék?
- A kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. A játékosuralom viszont megint nagy baj, mert nehogy már így legyen. Rosszak az irányelvek, nagyon kevés edző tudná elmondani az NB I-ben, hogy a klubvezetés közölte, mit vár tőle, megteremtette ehhez a feltételeket, onnantól pedig az edző felel a szakmai munkáért, szent és sérthetetlen, de vállal is minden következményt. Pesti nagycsapatoknál előfordul a játékosuralom, ezt konkrétan tudom. Ha ebben partner a vezetőség, akkor az edző halálra van ítélve. Az én stílusom viszont szerintem egy nagyobb csapatnál csak még jobban érvényesülne, mert még mögöttünk lenne a tízezer fős közönség, amitől a játékosok sokkal tüzesebben mennének a pályára, és akkor - mondjuk - az Újpest-címer jelentene egygólos előnyt.

(Forrás: origo.hu)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!