Év végi hangverseny az Erkelben


2011-05-17 21:29:53  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Év végi hangverseny az Erkelben főképe
Tegnap és ma este 18 órától hangversenyen mutatkoztak be az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola tanulói és az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai az iskola aulájában. A szép számban megjelent szülőket az iskola igazgatója, Nemes István köszöntötte, aki elmondta, hétfőn a hangverseny egyben minősítő vizsga is volt a kórusok számára, és az Erkeles névhez illően szinte valamennyi kórus Arany minősítésben részesült a szigorú zsűri által.
Ma is közel 350 gyermek lépett színpadra. Elsőként a tagozatos nagykórus az 5.Z osztállyal és erkeles tanulókból álló zenekarral kiegészülve énekelt. Őket a Mini kórus követte, az 1. és 2.z osztályosok táncos produkciója során európai gyermekdalok hangzottak el. A 4.a és az 5.a osztály kórusa a mai hangversenyen búcsúzott a közönségtől, hiszen jövőre mindkét osztály már felső tagozatos lesz, így útjuk a nagykórusban folytatódik tovább. A Nótafa kórus a 3., 4., és az 5.z osztályos tanulókból áll, színvonalas műsorukat az iskolával évek óta baráti kapcsolatot ápoló révkomáromi Jókai Mór Általános Iskola kórusa követte. A hangverseny végén a révkomáromiak a tagozatos nagykórussal közösen énekelték el a Honfoglalás című filmslágert. A hangversenyen szintén közösen állt pódiumra az Erkel Kórus és az Éneklő Szülők Kara.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!