Kórustalálkozó a tavaszi zsongás jegyében


2011-05-15 07:33:16  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Kórustalálkozó a tavaszi zsongás jegyében főképe
Pápán rendkívül színes zenei élet várja a zeneszerető és értő közönséget nap, mint nap. Így volt ez tegnap délután is, amikor az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában az Éneklő Szülők Kara immár negyedik alkalommal rendezte meg hagyományosan a tavaszi zsongás jegyében kórustalálkozóját. A többnyire amatőr kórusokból álló találkozó szépsége pont az volt, hogy a felsorakozó tagok maga a zene, a dal és a közös éneklés szeretetéért álltak össze. A kórustalálkozón azok a kórusok léptek fel, amelyekkel a rendező Éneklő Szülők Kara a tízéves fennállása alatt baráti kapcsolatot épített ki. Elsőként a Gyarmati Vegyeskar lépett pódiumra, őket a Rezi Vegyeskar, majd a Móri Vegyeskar és végül az Erkel Kórus követte. A koncert nyitányaként az öt kórus közösen énekelte el az Éltek vígan című kánont.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!