Nyílt hét a Bartókban


2011-05-11 05:19:54  | cikk: Babos Petra  | 


Május 9-13. között a Bartók Béla Zeneiskola nyílt hetet hirdetett az érdeklődő szülők és diákok számára. A nyílt hét keretén belül lehetőség nyílik a délutáni elméleti és hangszeres tanórák megtekintésére.
- Iskolánkban óvodás kortól érettségiző diákig megtalálható minden korosztály. A gyerekek különböző tanszakokra járhatnak, mint például zongora, fúvós, fafúvós, vegyes és szolfézs szakokra. Május 14-én a Bartók Béla Zeneiskola bemutatkozik, ami annyit jelent, hogy a Jókai Mór Művelődési Központ színházépületét kibéreltük, s a programok 14 órától 18 óra 30 percig látogathatók. A földszinten vetítés lesz, rövid ismertetőt hallhatnak az iskoláról, a beiratkozási lehetőségekről. A színészöltözőkben a fafúvós és a rézfúvós hangszerek bemutatója, míg az emeleti előadóteremben a vonós hangszerek ismertetője várja majd az érdeklődőket. A nagyszínpadon 17 órától hangversenyre invitáljuk a résztvevőket - tájékoztatta hírportálunkat Hetyei József igazgató.
Az iskolába a jövő héten, (hétfőn, kedden és szerdán) vagyis 15-16-17-én lehet beiratkozni.
Tegnap délután az intézményben Baráz Ádám zongora-és szerzői estjére invitálták a zenebarát közönséget. Baráz Ádám 1987-ben, Balassagyarmaton született, 9 éves kora óta komponál zenét.
- A győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés, szolfézs-zeneelmélet és zongora szakára jártam, majd felvételt nyertem Párizsba, de sajnos anyagi okok miatt megszakadtak a tanulmányaim. Jelenleg magántanár vagyok. A ma esti hangversenyem három részre osztható. Az első nyitószám egy saját magam által írt darab, a Baráz: Hommage á Bach című mű lesz, majd Liszt Ferenc 200 éves évfordulója alkalmából játszom darabokat és Scriabin műveket - mondta a zeneszerző.
A hangversenyre belépődíjat nem szedtek, azonban mivel a fiatal tehetség saját zongorára gyűjt, ezért a támogatásokat szívesen fogadták.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!