Jól sikerült a Lovasmajális


2011-05-08 17:52:21  | cikk: mo  | 


Jól sikerült a Lovasmajális főképe
Olyan volt, mint amikor a kiscsikó kiszabadul az istállóból… - így jellemezte a Lovasmajális nyitónapján önfeledten játszadozó gyermekeket Varga Sándor, a Pápai Lovas Club elnöke, amikor összegezte a háromnapos rendezvény tapasztalatait. A klubelnök úgy fogalmazott, felejthetetlen élmény volt látni a közel 700 óvodás és iskolás korú gyermeket, ahogy hemperegnek a friss szénában, ujjongnak a lovasbemutatóknak, simogatják a háziállatokat, sétakocsikáznak a Lovasiskolában. Varga Sándor elmondta azt is, a rendezvény nem titkolt célja, hogy megnyerje a fiatalokat a lovassportnak, bízva abban, hogy néhányuk egyszer majd a Pápai Lovas Club utánpótláscsapata lehet.

Szombaton már nemcsak a gyermekeknek szólt a rendezvény. A hagyományos díjugrató versenyszámok mellett számos szórakoztató program várta a középiskolásokat és a felnőtteket is. A szervezők igyekeztek úgy összeállítani a rendezvény forgatókönyvét, hogy abban minden korosztály megtalálja a neki tetsző műsorszámot. Varga Sándor szerint jól sikerültek a programok, szombaton közel 1000 felnőtt vett részt a Lovasmajálison, ezenkívül számos gyermeklátogató, akik ingyenesen léphettek be a rendezvényre.

Bár az égiek nem kegyelmeztek a harmadik nap programjainak, a versenyzők kedvét nem szegte az esős, szeles időjárás. A mai nap folyamán a kísérőprogramok közül a lovasagarász és a solymász bemutatót megtartották, a Pacsirta Duó esti koncertje azonban elmarad. Ennek ellenére Varga Sándor pozitívnak értékelte a Lovasmajális három napjának mérlegét. Rendkívül sok munka és szervezés előzte meg a rendezvényt – jelentette ki, majd köszönetét fejezte ki Kocsis Lászlónak, a Pápai Lovasiskola üzemeltetőjének, illetve valamennyi klubtagnak és önkéntesnek, akik aktívan bekapcsolódtak a programok lebonyolításába.
A klub elnöke kérdésünkre elmondta, bíznak benne, hogy jövőre is meg tudják szervezni a Lovasmajálist. Azt azonban leszögezte: 2012-ben mindenképpen új programmal, új műsorszámokkal jelentkeznek. A hagyományos díjugrató verseny ugyan megmarad, de a szórakoztató elemek – a tervek szerint – a western lovaglási stílus mentén szerveződnek majd.     

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!