Átadták a mozi munkaterületét a kivitelezőknek


2011-05-06 19:49:01  | cikk: Tóth Tamara  | 


Átadták a mozi munkaterületét a kivitelezőknek főképe
Mint ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a városközpont funkcióbővítő rehabilitációját célzó pályázat magasépítési munkálataiba a Fő utca 5-7.9. számú épület valamint a mozi felújítása tartozik bele. A régi Városháza épületén már javában folynak a felújítási, átalakítási munkák, tegnap délelőtt pedig a pályázat előrehaladtával átadta a fenntartó a kivitelezőnek a mozi munkaterületét is.
A homlokzati nyílászárók a teljes rekonstrukcióhoz igazodva végleges formájukban kerülnek már a helyükre, ezzel összefüggésben pedig az előcsarnok a benne működő büfével szintén megújul. A térbe állított galériára vezető lépcsőt lebontják, a szinteket a praktikusság jegyében épített új lépcső beépítésével kapcsolják össze. Álmennyezet, új homlokzati tető épül, valamint a külső homlokzatról lekerül a burkolat, helyére az eredeti homlokzatot állítják vissza a kivitelezők és a tetőszerkezet is teljesen új lesz. A termet, a benne található székekkel és a vetítővásznat nem érinti a felújítás. A munka a bontási folyamatokkal kezdődik, majd az átalakítási és bővítési munkálatok következnek, végül pedig akadálymentesítik az épületet - tudtuk meg Németh Csabától, a kivitelező Városfejlesztő Kft. műszaki munkatársától.
A felújítás teljes beruházási költsége 24 millió forint és 5 százalékát teszi ki a projektnek. A mozi előreláthatóan szeptemberig lesz zárva.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!