Kilenc gyermekrajzot díjazott a Pápai Rendőrkapitányság


2011-05-05 20:28:31  | cikk: HuHa  | 


Kilenc gyermekrajzot díjazott a Pápai Rendőrkapitányság főképe

Fontos feladatunk, hogy a gyerekekkel minél korábban megismertessük a balesetmentes közlekedés szabályait – mondta ma délután Szappan Csaba rendőrkapitány az Országos Rendőrkapitányság és az Országos Baleset-megelőzési Bizottság által kiírt rajzpályázat helyi eredményhirdetésén. A versenyt – mint már hosszú évek óta – három kategóriában hirdették meg: óvodások, általános iskola alsó tagozatosai, illetve felsősök indulhattak a megmérettetésen, mely a Közlekedésbiztonság gyermekszemmel címet viselte. Az alkotásokat A/3 vagy A/4 méretben, bármilyen technikával készíthették a gyerekek, a rajzok témájának a biztonságos közlekedéshez kellett kapcsolódnia. A Pápai Rendőrkapitányság illetékességi területéről közel száz alkotás érkezett be, ezeket bírálta és jutalmazta a kapitányság. Az ünnepélyes eredményhirdetést ma délután tartották a rendőrség épületében, a rendezvénye minden kategóriából az első három helyezettet és kísérőiket hívták meg. A résztvevőket Szappan Csaba rendőrkapitány köszöntötte. Mint mondta, naponta sok szükségszerű tevékenységet folytatunk, ezek egyike a közlekedés. Az óvodások még szülői kísérettel közlekednek, az alsó tagozatos gyerekek azonban már egyre többször indulnak útnak egyedül, a felsősök pedig már önállóan szervezik közlekedésüket akár településen belül, akár azon túl.
-Nagyon fontos, hogy a gyerekek közlekedése biztonságosan és biztonságban történjen. Úgy gondoljuk, hogy ez a rajzpályázat is felhívja a figyelmet erre. A gyerekek jól megtaníthatók a helyes közlekedésre, és ebben segít a rajzolás is – fogalmazott a kapitány és hozzátette – nagyon szép alkotások készültek és ezekkel a rajzokkal a gyerekekbe bevésődnek azok a veszélyhelyzetek és helyes magatartási formák, amelyekkel a napi rutin közlekedésükben találkozhatnak.
A közel száz pályaműből alkalmi kiállítást is rendezett a kapitányság, így minden meghívott megtekinthette a beérkezett rajzokat. A színes, ötletes alkotások egy-egy közlekedési helyzetet, szabályt vagy veszélyforrást ábrázolnak, a képeken a gyalogosok, kerékpárosok és gépjárművek egyaránt szerepelnek.
A kapitányság minden kategóriában első, második és harmadik díjat osztott ki, a nyerteseket ajándékkal jutalmazták. Svecz Botond, a Munkácsy Mihály Általános Iskola 6. osztályos tanulója rajzán egy fiú jelenik meg, akinek eszébe jutnak a legfontosabb közlekedési szabályok, ezt jelenítette meg stoptábla, vasúti kereszteződés, zebra, jelzőlámpa és a sebességkorlátozó tábla megrajzolásával.
-Úgy gondolom, hogy érdemes betartani, amit látunk a rajzokon, mert sok ember élete múlhat rajta – mondta a fiú, aki rajzával a második helyen végzett.
A Pápai Rendőrkapitányság illetékességi területén készített rajzokból a legjobbakat a megyei fordulóra is elküldték, ahonnan hat alkotást továbbküldtek az Országos Baleset-megelőzési Bizottság szakmai zsűrije elé.
A Pápai Rendőrkapitányság illetékességi területén lezajlott rajzpályázat eredményei:

Óvodás kategória:
I. helyezett        Szakos Hanna (Bakonytamási)
II. helyezett       Baumann Tamás (Ugod)
III. helyezett     Szalai Elizabet (Nagygyimót)

Alsó tagozatos kategória:
I. helyezett       Cseke Zsóka (Mezőlak)
II. helyezett      Áldozó Botond (Pápa)
III. helyezett     Kuna Fruzsina (Pápa)

Felső tagozatos kategória
I. helyezett       Tüske Roland (Pápa)
II. helyezett      Svecz Botond (Pápa)
III. helyezett     Sághi Tamás (Pápa)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!