Kiegyensúlyozottan működött a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás


2011-05-05 17:09:59  | cikk: mo  | 


Ülésezett ma délután a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás (a következőkben PTKT). A társulási ülésen megjelent polgármesterek a 6 pontból álló napirendi javaslatot egyhangúlag elfogadták. A PTKT mai ülésén tárgyalta a Volán társaságok és a MÁV Start Zrt. által egyeztetésre javasolt kistérségi menetrendet.

A menetrendi tervezetet a települések polgármesterei előzetesen véleményezték, a menetrendre Pápasalamon és Nyárád részéről érkezett észrevétel. Az ülésen részt vettek a közlekedési vállalatok képviselői. A menetrendi egyeztetés tárgyalása kapcsán elhangzott, a MÁV Start Zrt. vizsgálja a kisforgalmú vasúti megállóhelyek igénybevételét, így a Rába-híd vasúti forgalmát is. A szakértő kérte a megjelentek véleményét a Rába-híd vasúti megállójának megszüntetésével kapcsolatban.

A társulási ülésen a megjelentek elfogadták a PTKT 2010. évi gazdálkodásáról és a 2010. évi ellenőrzések tapasztalatairól szóló beszámolókat. A társulás a tavalyi évben kiegyensúlyozottan működött, likviditási probléma nem merült fel – derült ki a beszámolóból. A bevételek mindvégig folyamatosan fedezetet nyújtottak a kiadásokra, a tervezett bevételek maradéktalanul teljesültek, a kiadások 93,7 százalékos teljesítést mutatnak. Ennek eredményeképpen pénzmaradvánnyal zárta a tavalyi évet a társulás, bár ez évről-évre csökkenő tendenciát mutat. A bevételek jelentős részét a központi állami támogatások tették ki, mintegy 68 százalékát, ez összesen 336 millió forint. Ebből a PTKT 193 millió forintot utalt ki az önkormányzatok számára, elsősorban közoktatási feladatok ellátására. A fennmaradó összeget a társulás a kötelezően ellátandó feladatokra – házi segítségnyújtás, családsegítés, gyermekjóléti feladatok – fordította. 

A társulási tagok döntöttek a PTKT munkaszervezete alapító okiratának és társulási megállapodásának módosításáról. Az alapító okirat módosítására azért volt szükség, mert változott a házi segítségnyújtásban részt vevő települések köre: Nagyacsád Község Önkormányzata csatlakozott a társulás, mint intézményfenntartó általi feladatellátáshoz, Egyházaskesző Község Önkormányzata pedig kivált a feladatellátásból.
A házi segítségnyújtás feladatellátást a kistérség 38 települése vonatkozásában társulás, mint intézményfenntartó látja el. A szolgáltatás jelenleg 28 településen 44 fő házi gondozó foglalkoztatásával működik. A PTKT szociális feladatai között szerepel a házi segítségnyújtás. A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról rendeletet kell alkotni. A társulás esetében a gyakorlatban problémát okozott a döntéshozatalai folyamat, mivel a társulási tanács nem hozhat rendeletet, a helyi önkormányzatok rendeletalkotási jogukat pedig nem ruházhatják át – számolt be a változásokról Feketéné Földi Judit munkaszervezet-vezető.
Az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXI. törvény módosította a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényt. Ennek megfelelően a társulási megállapodásnak tartalmaznia kell a kijelölt önkormányzat megnevezését, ami a felhatalmazást megadja a jogalkotásra, illetve a rendelkezés arra kötelezi a kijelölt önkormányzatot, hogy a társulási megállapodásban meghatározottak szerint alkossa meg a rendeletet. A rendeletalkotásra az elnökség Nemesszalók települést javasolta azzal, hogy a rendelet elfogadásához, módosításához a társulási tanács előzetes jóváhagyása szükséges. Ennek alapján Nemesszalók Község Önkormányzat Képviselőtestülete hagyja jóvá a házi segítségnyújtás 2011. évi térítési díjára vonatkozó rendeletet. Az új szabály alapján a társulásban részt vevő települési önkormányzatoknak helyi szinten nem kell megerősíteni a kijelölt önkormányzat által alkotott rendeletet.

Az ülésen dr. Áldozó Tamás, a PTKT elnöke felhívta a polgármesterek figyelmét arra, hogy a közeljövőben tárgyal mindazon vállalkozásokkal, személyekkel (pl. háziorvosokkal), akik a társulással munkaviszonyban illetve vállalkozási jogviszonyban állnak. Az elnök kérte a jelenlévőket, amennyiben az érintettekkel kapcsolatban észrevételük van, közöljék.
Az ülésen két rendezvényről is szó esett. Áldozó Tamás a május 13-án, Mihályházán rendezendő Kistérségi Napra hívta fel a települések képviselőinek figyelmét. A szórakoztató programon részt vesz Magyarország legnagyobb likőrgyárának vezérigazgatója, aki az ínycsiklandó ebéd előtt pálinkabemutatót és kóstolót tart a látogatóknak.
A társulási elnök arról is beszélt, Pápa Város Önkormányzata várja a települések részvételét a június első hétvégéjén megrendezendő Nemzetközi Játékfesztiválra, melyen – többek között – főzőversenyre és kötélhúzó-versenyre is nevezhetnek csapatokat a települések. A győztes településen élő 10-14 éves gyerekeket egy-egy 10 alkalomra szóló termálbelépővel jutalmazzák – bíztatta a részvételre a települések képviselőit Áldozó Tamás.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!