„Vonalvilág” a Pedagógus Művelődési Házban


2009-11-06 22:52:33  | cikk:  | fotó: Babos Petra  | 


„Vonalvilág” a Pedagógus Művelődési Házban főképe
Borbély Lajos művésztanár Vonalvilág című tárlata november 6-án, pénteken 17:30-kor nyílt meg a Pedagógus Művelődési Házban. A kiállítást Schmidt Dezsőné, a Pápai Pedagógus Művelődési Ház Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke nyitotta meg, aki Borbély Lajos munkásságát, művészetét mutatta be. Bevezetőjében elmondta, hogy a tárlaton látható grafikákat Gerencsér Hajnalka cérnafonallal varrta ki. Schmidt Dezsőné után az Éneklő Szülők Kórusa lépett fel, karnagyuk dr. Szatmári Péterné Rédei Margitta volt.

- Különböző csoportokban helyeztem el a képeimet. Egyik része kisgrafika (tenyérnyi méretűek), ezek általában versillusztrációk. Másik része a pápai templomokról készült, valamint a karácsonyi és az újévi nyomatok gyűjteménye. Alkalmazott grafikáim is vannak itt, ez azonban egy másik műfaj, ez már a reklám felé mutat - mondta el Borbély Lajos. - Az összes kép folytatólagos vonallal készült el. Ez azt jelenti, hogy valahol elkezdtem a grafikát, és közben a vonal sehol nem szakad meg. Kedvenc alkotásaim az újévi lapok. Talán azért is, mert a volt rajztanárom,  A. Tóth Sándor is készített ilyet az újévre, és ezt küldte el a barátainak, ismerőseinek - tette hozzá a művész.

A tárlat december 26-ig, hivatali időben tekinthető meg.

Babos Petra


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!