Akinek a sejtjeibe épült a Türr szellemisége - dr. Vass László, a BKF rektora


2011-04-29 21:36:33  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Akinek a sejtjeibe épült a Türr szellemisége - dr. Vass László, a BKF rektora főképe
A Pápai Türrös Öregdiákok Egyesülete mai összejövetelén a Pedagógus Művelődési házban dr. Vass László egykori türrös diák volt a vendég. Dr. Vass László 1970-ben érettségizett a neves gimnáziumban, ma a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora, egyetemi docense, több hazai és külföldi egyetem meghívott vendégprofesszora. Főbb kutatási területe a magyar kormányzati rendszer, a közigazgatás és politika viszonya, a közmenedzsment, az érdekképviseletek, a közpolitika és a kommunikáció. Eddig 57 folyóiratcikk és tanulmány, 76 könyvfejezet, tankönyv és szakkönyv jelent meg publikálása alatt, többségük angol nyelven. Dr. Vass László egyben az Első Magyar Lobbi Szövetség alapító elnöke, jelenleg is a Menedzserek Országos Szövetségének választmányi tagja és évekig volt a NISPAcee (Közigazgatási Intézetek és Iskolák Közép-Kelet Európai Hálózata) elnöke.
Az, hogy a pápai Türr István Gimnáziumból indult, mint mondta, nagyon kitűnő alapot és meghatározó kezdetet adott az életének. Veszprémből került ide, így kollégistaként élte meg a középiskolai éveket. A Bocsor Kollégium akkori szeniorja, Horváth László nagy befolyást tett rá, sőt szeniorkodása egészen napjainkig tart a szakember megfogalmazása szerint. Több volt osztálytársával tartja napi szinten a kapcsolatot.
- Nagyon egyszerű oka volt, hogy én a Türr István Gimnáziumot választottam: akkor itt indult elsőként megyei beiskolázású matematika-fizika tagozatos osztály. Szüleim nem is tudják, hogy milyen jót tettek velem, hogy ide küldtek iskolába, nagyon szép és izgalmas időszak volt az életemben. Egy olyan ember ül itt, akinek a sejtjeibe beépült az iskola, mely nélkül nincsen semmi sem. Bár ma már kicsit más az iskola profilja, ezt nem nagy örömmel néztük, mi volt türrösök, de a változás valamennyire természetes is. Pápa, azért még mindig egy Athén ilyen szempontból.
Saját bevallása szerint a háttér, a középiskolai tanulmányai megkönnyítették az egyetemi éveit, nagyon komoly emberi, erkölcsi hatások érték őt Pápán. A családját is ennek a városnak, és az iskolának köszönheti, hiszen felesége egykor osztálytársa volt. Rektorként sok volt türrös diákkal találkozik az egyetemen és rendkívül büszke a színvonalas teljesítményükre.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!